Kategória: Aktuális.

 

 

A “Projekt Amerika” a

sorozata.

Borbély Judit szubjektív képe a mai Amerikáról.
Az elmúlt években egyre többet hallani politikusokat és újságírókat úgy vélekedni, hogy az Egyesült Államokat növekvő belső egyet nem értés, polarizáció, és instabilitás jellemzi. Sokat beszélnek erősödő osztálykülönbségekről, vallási, politikai, társadalmi és etnikai ellentétekről.

Elemzők szerint a jelenlegi Kongresszus polarizáltabb politikai ideológiáját tekintve, mint akármelyik elődje volt. A legkonzervatívabb liberálisok is liberálisabbak, mint a legliberálisabb republikánusok.

A köznapi emberek úgy vélekednek, megszűntek, vagy megszűnőben vannak a politikai párbeszédek, és már csak olyanokkal kezdeményeznek ilyen jellegű beszélgetéseket, akikről tudják, hogy velük azonos nézeteket vallanak.

Véleményem szerint, szinte lehetetlen, hogy ez a – méretét, lakosságszámát és nemzetiségét tekintve hatalmas – ország, mely földrajzilag és gazdaságilag is ennyire változatos, ne legyen sok szempontból megosztott. Így politikailag is az.

Az ország nagyvárosai önmagukon belül is ellentmondásosak: különböző szegény- és gazdag negyedek, etnikailag különböző, kínai, koreai, zsidó, arab városrészek vannak – ezen részek között nagyon kicsi az átjárás lehetősége. Az itt élők lakóhelyüktől távol eső munkahelyeken találkoznak egymással, ahol kínosan ügyelnek a politikai korrekt nyelvezet megtartására. Nem ritka eset, hogy ezekben az elszeparált negyedekben, kulturális közösségekben születő emberek úgy nőnek fel, hogy az angol csak a második nyelvük, mert a mindennapokban elboldogulnak a spanyollal, jiddissel, koreaival vagy kínaival.

A politikai megosztottság az ország történelmében mindvégig jelen volt. Sokan úgy tartják, hogy erre a leglátványosabb példa a 19. század második felében zajló polgárháború volt.

A 20. században a legjelentősebb kivétel a megosztottság alól a II. világháború utáni időszak és az ötvenes évek, a „Golden Era”. Politikai nézeteltérések természetesen akkor is voltak, de a nemzetet egységbe kovácsolta a Szovjetunió és a kommunizmus elleni félelem és az atomháború réme. A legfontosabb politikai kérdésekben (külpolitika, az izolációra való törekvés, a gazdaság fejlesztése, fegyverkezés) egységes volt a két oldal, nem véletlen hogy ezt az időszakot a masszív gazdasági növekedés jellemzi. Ez volt az aranykor, legalábbis azoknak a szerencséseknek, akik nem a déli államok színes bőrű polgárainak születtek.

Az USA politikai polarizációja a hatvanas évektől kezdődően felerősödött, a korszak jellemzői – mint polgárjogi küzdelmek, feketék jogaiért való harc, vietnámi háborúval járó tömeg demonstrációk, diáktüntetések – mind tovább erősítették a megosztottságot. A nyolcvanas évek elejétől a két oldal közti szakadék még inkább áthághatatlan ideológiai távolsággá nőtte ki magát. A robbanásszerűen fejlődő, egyre szabadabb és szubjektívebb média térnyerése még tovább fokozta a társadalmi csoportok közti feszültséget.

Amíg a hatvanas években híreket mindössze három országos csatorna közvetített, amelyek pontatlan, félrevezető tájékoztatásért, netán manipulálásért szigorú büntetésre, eltiltásra számíthattak, addig a csatornák szerkesztői igyekeztek az eseményeket meglehetősen egyforma tárgyilagossággal közölni.

Manapság a kábeltelevízió és internet világában a választék végtelen, mindenki maga dönt, hogy melyik hírcsatornát nézi, milyen könyveket vesz, melyik újságra fizet elő. Más képet kap a valóságról az, aki információit a CNN-ből, Air America-ból, New York Times-ból szerzi, és mást az, aki a Fox News-t, New York Postot, vagy Chicago Tribune-t követi. A hírek alapján, mintha két különböző világ rajzolódna ki előttünk.

Az amerikai média nem elfogulatlan, hanem szubjektív és a pártokhoz erősen kötődő. Élhetnek polgártársaink úgy, hogy csak az egyik világnézetet követve tudomást sem vesznek a politikailag más csoportok véleményéről. Az elfogultságra kiváló példa a 2012. január 25-én a The Washington Post-ban főcímen megjelenő,Chris Cilizza es Aaron Blake cikk, “Obama, a mindenkori legmegosztóbb elnök”címmel. Az írás alapja a Gallup intézet pár nappal korábban ismertetett tanulmánya volt, melyet minden évben elkészítenek és a pártok elégedettségét méri az elnök év folyamán végzett munkájáról. A cím szándékosan félrevezető volt, mert akik megnézték a közreadott statisztikát, látták, hogy a tíz legpolarizáltabbnak mért évből hatban George W. Bush volt az elnök, épp ezért fontos és kiemelkedő szerepet kap a választások idején az alelnöki és az elnöki viták vezetőjének személye. A sajtó mindig értékeli a moderátorok teljesítményét, tárgyilagosságát. Már a kiválasztásuk is a két párt közötti politikai megegyezés kérdéséé.

Az államok közti politikai különbségek egyik hétköznapi jellemzője szintén a televíziózáshoz kapcsolódik. Míg Kaliforniában a nyilvános helyeken (edzőterem, bank, váróterem) elhelyezett televíziókban jellemzően a CNN látható, addig Texasban a Fox News. Ez a háttér televíziózás, folytonos jelenlét befurakszik a mindennapokba, így is befolyásolva egy egész állam politikai arculatát.

Ide költözésünk előtt is tudtam, de itt szembesültem vele a valóságban, hogy az USA-ban demokratának vagy republikánusnak lenni nem egyszerűen politikai meggyőződés kérdése, hanem fogalmazhatnánk úgy is, hogy inkább életérzés és életforma. Elsősorban kulturális környezet, iskola, egyetem vagy családi tradíció alapján formálódik ki az emberek politikai véleménye. Kaliforniában úgy tűnik, hogy a fiatalok és a középnemzedék között divat (trendi) demokratának lenni.

Az önmagukról alkotott kép szerint ők inkább városiasabb életmódot folytató, műveltebb, a környezetvédelem es a nemzetközi folyamatok iránt aktívan érdeklődők csoportja, ez meg is jelenik fogyasztási szokásaikban, például a kisméretű, hibrid autók használata, bio élelmiszerek előtérbe helyezése stb. a demokraták sztereotípiáikban viszont a republikánusok műveletlen vidékiek, kisvárosiak, netán nagyvárosi elvakult vallási csoportok tagjai.

Természetesen a másik oldalnak is megvannak a maguk sztereotípiái, például Arnold Schwarzenegger, volt kaliforniai kormányzó 1988-ban, a demokrata jelölteket „nőies férfiak” gyülekezetének minősítette. A legborúlátóbbak szerint ezek az előítéletek és a média egyre mélyebben polarizáló hatásának köszönhetően a két politikai oldal között a szakadék választásról-választásra tovább mélyül, és végül a felek képtelenné válnak a párbeszédre.

Sokan vannak persze, akik az ország polarizáltságát nem látják ennyire kétségbeejtőnek. Morris P. Fiorina-Samual J Abrams-Jeremy C. Pope: “Kulturális háború. Az amerikai polarizáció mítosza” című könyvében kimerítően foglalkozik ezzel a kérdéssel. Szerintük ez a téma a 2004-es elnökválasztás után került be a köztudatba, amikor a választások éjszakáján Amerika partvidéke kéken, az ország közepe pedig vörösen izzott. Az országban kialakult polarizációs szorongásért elsősorban a médiát, és a politikai elitet hibáztatják. Szerintük még a legnagyobb érzelmeket megmozgató kérdésekben is (abortusz, és egyneműek házassága) a kiegyensúlyozott nézeteket vallók vannak túlnyomó többségben, de az ő véleményükkel szemben a szélsőséges nézeteket vallók jól felhasználhatók politikai célokra, ezért a média kifejezetten a szélsőségeket mutatja be és hangsúlyozza, így segítve egy-egy párt politikai üzenetét.

Az igazság valahol a két véglet között lehet. Az ország valóban polarizált, de a legtöbb állam önmagában nagyjából homogén, erre már korábban utaltam. Az alapvető alkotmányos keretekben továbbra sincs vita, a morális alapértékeket mindkét fél hasonlóan ítéli meg (például a patriotizmust), és ez döntően befolyásolja az egyének politikusokról kialakult képét. Az emberek nem félnek nyíltan megvallani politikai nézeteiket: matricákat ragasztanak az autójukra, kis táblákat tesznek a házuk elé és Obamás vagy Romney-s kitűzőkkel járnak az utcán, facebook-on is nyíltan vállalják politikai és vallási hovatartozásukat.

Ne felejtsük el, hogy az ország politikai berendezkedésének köszönhetően az elnök személye és az országos politika az egyes emberek hétköznapi életére sokkal kevésbé van hatással, mint Európában. Az alkotmányos értékek és a köztársasági eszme megkérdőjelezése a közösségből való kizárást vonná magával.

XXX

2008 őszén költöztünk az Egyesült Államokba, ez az ősz volt a választások és a gazdasági válság kezdete. Kézzel fogható volt a feszültség, az emberek rajongtak Obamáért, óriási volt a várakozás és a lelkesedés. Csodát vártak. Az iránta érzett rajongás sokkal többrétű volt, mintha csak egyszerű politikusról lett volna szó. Benne volt minden, hogy nyolc év után újra liberális jelöltnek van esélye, hogy afroamerikai, fiatal, jó megjelenésű, de benne volt ebben a rajongásban a kibontakozó válság réme is, a bizalom, hogy Ő a megoldás a várható problémákra.

Ehhez képest, mára már erősen csitult az Obama-láz, meg itt a híresen liberális Kaliforniában is. Már nem hiszik, hogy ő megoldja a megoldhatatlant. Nem mondanám, hogy csalódottak, inkább csak leszálltak a földre, elfogadták, hogy a válság csak lassan és szívós munkával oldható meg, és valószínűleg több elnökön és cikluson át tart.

Az egész ország hasonló tapasztalaton ment keresztül az elmúlt években, a nagyon szoros választási előrejelzések legalábbis ezt mutatják, és egyre jobban a gazdaság, a mindennapi élet gyakorlati kérdéseire adott válaszok alapján döntenek.  A válság talán jó arra, hogy oldódjon a politikai polarizáció és az ideológiák szerepe csökkenjen, és előtérbe kerüljön, hogy a válság megoldására a jelöltek milyen utat ajánlanak.

 

Források:

http://www.washingtonpost.com/blogs/the-fix/post/obama-the-most-polarizing-president-ever/2012/01/29/gIQAmmkBbQ_blog.html

http://www.gallup.com/poll/152051/Obama-Faces-Challenging-Election-Climate.aspx

http://en.wikipedia.org/wiki/Girlie_men

Morris P. Fiorina-Samual J. Abrams-Jeremy C. Pope: Culture War? The myth of the polarized America, 2nd eddition, 2006. New York, Pearson Longman

A szerző, Borbély Judit, aki 2003-ban, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János karán szociálpedagógusként végzett. Férjével 2008 szeptembere óta élnek Los Angelesben, ahol Judit egy nyelviskolában dolgozik.
(A “Projekt Amerika” blogbejegyzéseit a Méltányosság vezetőinek engedélyével közöljük.)
(BrandTrend)