Kategória: Aktuális.

 

 

A “Projekt Amerika” a

sorozata.

Az amerikai filmipar kimeríthetetlen témája az elnöki intézmény. Akár tévésorozat, akár nagyjátékfilm, az Egyesült Államok elnöke, akár valós, akár kitalált személyről szól a mozgókép, csaknem mindig hős: megmenti és átformálja a világot, mindenütt mindenki szívesen fogadja, a nőkkel szemben előzékeny, vonzó, a politikai küzdelmekben többnyire tiszta kezű, és – Richard Nixon esetében – még bukásában is nagy formátumú egyéniség. Bejegyzésünk néhány adalékkal szolgál annak megértéséhez, hogyan formálta Hollywood a XX. században mindinkább egy választott uralkodó tisztségére emlékeztető elnökséget.

Közismert, hogy Ronald Reagan politikai karrierjét többek között filmszínészi múltja alapozta meg. Megnyerő fellépése, gesztusai, kellemes orgánuma gyakorlott színészre vallottak, aki Hollywood-i másodhegedűs évei és kaliforniai kormányzósága után 1981-től nyolc éven át játszhatta élete főszerepét. A Reagan-jelenség azonban korántsem volt előzmény nélküli. 1956-ban Cecil B. De Mille filmmogult bízták meg a légierő tisztjelölti egyenruhájának megtervezésével. 1971-ben Nixon elnök olyan egyenruhába öltöztette a Fehér Ház őrségét, amelyet a filmvászonról lestek el. Az elnökök körében máig rendkívül népszerű Fred Zinnemann Délidő (1952) című westernfilmjének hőse, Will Kane seriff (Gary Cooper). Kane gyakorolja az ököljogot, de bír valamiféle határozott erkölcsi értékrenddel, amely jókora szálka a megalkuvó polgárok szemében. Hadleyville városa látszatra idilli hely. Fiktív helyszínt látunk, amely egyúttal modellértékű is. Magát az Amerikai Álmot, a tisztességes és kemény munkából iparkodó tehetős állampolgárok otthonát jeleníti meg, amely a cselekmény során az ott élők romlottsága révén lassanként darabokra hullik; nem csoda, hogy elkél egy hős, aki megmenti a közösség becsületét. Az 1970-es évekre egy másik illusztris elnök-kedvenc színész, John Wayne valóságos nemzeti hős lett, mert olyan filmekben játszott, amelyek a hagyományos amerikai erényeket magasztalták fel. Milliók meggyőződésévé vált, hogy politikai felfogását és magánemberi viselkedését Wayne, a magánember, azonos azokkal a figurákkal, akiket eljátszott. Ronald Reagan hivatali idejében az elnököt, mint közembert már meg sem lehetett különböztetni a magánember elnöktől: szerep és színész kölcsönösen formálták egymást.

Az Egyesült Államok elnöke azonban nem mindig hős: Oliver Stone Nixon (1995) című életrajzi drámája ragyogó érzékkel mutatja be Richard Nixon politikai karrierjét, kezdve a kisvárosi republikánus héjával, aki demokrata nagyágyúkat tesz tönkre a negyvenes évek végének antikommunista hisztériája idején; a kisembert, aki gátlástalan eszközökkel gáncsolja el ellenfeleit mind magasabbra törve, ám akiből nem hiányzik ama képesség sem, hogy akár a legnagyobb elnökök sorába emelkedjen. Bukása paradigmatikus értékű: hivatali hatalmával visszaélve megsértette az alkotmányt, ezzel aláásta az elnöki intézménybe és az egész politikai rendszerbe vetett két évszázados közbizalmat. Nixon elnök hübrisze minden hivatali utódja számára figyelmeztetés, milyen árnyalatnyi a különbség alkotmányos és alkotmányellenes politikai machinációk között, s hogy milyen mélyre lehet zuhanni a hatalom csúcsairól.

E filmek és szerepmodellek Magyarország számára is szolgálhatnak mondanivalóval. Beszédes tény, hogy hazánkban nemigen forgattak politikusokról szóló életrajzi filmet. Ha kísérleteztek is ilyesmivel – példaként említhető Kovács András A Vörös grófnő című filmje, amely legalább annyira szól Károlyi Mihályról, mint Andrássy Katinkáról –, főhőseik szinte kizárólag „készen kapott”, statikus figurák, akik jobbára monolit kőszoborként állnak előttünk. Az amerikai filmek kitűnően leképezik az amerikaiak optimista haladás-hitét. S habár e hit sem áll vitán felül, a filmek hősei nem csupán elindulnak a nagy köztársaság egyik kis porfészkéből a messzi Washingtonba, hanem ők maguk is jellemfejlődésen (vagy éppenséggel romláson) mennek keresztül. A politikusokról szóló filmek, konfliktusaik bemutatása abban a tekintetben is példaértékű, ahogyan neveli az állampolgárokat: Az elnök emberei című tévésorozat nem csak az Egyesült Államok intézményrendszerével ismerteti meg a nézőket, hanem lehetséges magatartásmintákat is közvetít, s ezt a nevelő hatást nem lehet eléggé becsülni egy olyan politikai közösségben, mely tagjainak gondolkodását egyre jobban eluralja a mozgókép világa.

A szerző, Finta László a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.
(A “Projekt Amerika” blogbejegyzéseit a Méltányosság vezetőinek engedélyével közöljük.)
(BrandTrend)