Kategória: Aktuális.

Az NMHH interaktív médiaértés-oktató központjának létrehozására indított „H95” projekthez a hírközlési és médiapiac legjelentősebb képviselői is csatlakoztak. Az Index, az Invitel, a Magyar Telekom, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Microsoft, a Nokia, az Origo Zrt., az RTL Klub, a Telenor, a TV2, a UPC és a Vodafone támogatásával létrejövő házban a gyerekek egy közös alkotófolyamat során, szakemberek segítségével, játszva ismerkedhetnek majd meg a média és a hírközlés kulisszatitkaival.

A fiatalok a legmodernebb eszközökkel felszerelt stúdiókban elkészíthetik saját kisfilmjüket, rádióműsorukat, leforgathatják saját híradójukat és reklámjukat, továbbá megtanulhatják, hogyan védjék meg magukat és mobileszközeiket az illetéktelen kíváncsiskodóktól.

A központban megszerzett tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a felnövekvő korosztály magabiztosan és tudatosan használja a modern kor médiumait és a folyamatosan fejlődő technikai eszközöket, illetve a saját javára fordítsa a bennük rejlő lehetőségeket.

Az NMHH és partnerei számára fontos volt, hogy a fiatalok már a kezdeményezés előkészületi szakaszában részt vehessenek. E célból indult a névpályázat, melynek első fázisa szeptember végén zárult.

A pályázatra több ezer pályázó mintegy 3000 névötlete érkezett be. A legtalálóbb javaslatok kiválasztása nagy feladat elé állította a H95 kezdeményezés megvalósítóit, hisz a többezres pályázati lista átnézése, az ötletek megvitatása a tervezettnél nagyobb időráfordítást igényel.

Az NMHH és partnerei által delegált szakmai zsűri a gondos áttekintést követően hamarosan kiválasztja és a http://h95.hu oldalon közönségszavazásra bocsátja a legjobb ötleteket.
(BrandTrend)