Kategória: Aktuális.

A Twitteren a felhasználók rendszeresen másolják egymás tweetjeit, de a blogposztok is szép számban kerülnek sokszorosításra. De milyen okokból gyűrűzhetett be ennyire a plágium a közösségi média mezsgyéire? Erre keres választ a convinceandconvert.com blogbejegyzése, melyet olyan érdekesnek találtunk, hogy lefordítottunk Nektek.

Nézzük tehát, vajon milyen okok állhatnak a másolás mögött?

A hitelesség hiánya miatt

Régen csak az írók és újságírók hallathatták hangjukat a média csatornáin keresztül. Ennek egyik egyszerű oka az volt, hogy az illető személye, vagy az a cél, amiért szót emelt, feltételezett egyfajta hitelességet. Amióta azonban megjelentek a közösségi médiás csatornák, szinte bárkinek a kezében ott a lehetőség, hogy véleményét széles körben terjeszthesse egy adott témával kapcsolatban. Ehhez semmi másra nincs szüksége, mint egy regisztrációra valamelyik közösségi site-on, és máris lehet gépelni a magvas gondolatokat. Ha azonban a posztoló nem feltétlenül szakértője a témának, a dolog hiteltelenné válik, ugyanakkor sok felhasználó gondolja úgy, hogy „nem szakértőtől” lopni nem plágium, megint mások hezitálnak, ha arról van szó, hogy nem hiteles a forrás, amiből idézni szeretnének. Egy szó mint száz, ha a szaktudásra való tekintet nélkül valakitől megéri idézni, akkor az minden bizonnyal további megosztásokat eredményez majd.

A közösségi kommunikáció természete miatt

Igaz, nem minden esetben, de mégis gyakran előfordul, hogy egy kép, szöveg vagy videó vírus módjára terjed az interneten. Az olyan platformokon, mint amilyen a Twitter, ahol a kommunikáció rövid, gyors és pörgős, könnyen előfordulhat, hogy egy idő után a tweetek eredeti feltöltője eltűnik a tartalom mellől. Miért? Idő hiányában? Vagy nem elég hozzá a hely? Ha a retweetek semmi egyebet nem kívánnak tőlünk, mint mindössze egyetlen gombnyomást, ki érzi szükségét, hogy olyan dolgokkal foglalkozzon, mint a szellemi tulajdon vagy a jogvédelem?

A közösségi hálón folyó kommunikációnak a gyorsaságon kívül még a lazaság a jellemzője. Ez eleve feltételezi, hogy amit megteszünk egy jelentés vagy szakdolgozat hitelességének érdekében, azt nyilván nem tesszük meg, ha egy egyszerű blogbejegyzésről van szó, és biztosan nem ügyelünk erre külön a tweetek 140 karakterében sem.

Nem vagyunk felelősségre vonhatóak

Ha interneten terjesztünk olyan szellemi tulajdont, ami nem a miénk, valójában igen kicsi a valószínűsége (és a lehetősége) annak, hogy emiatt bárki felelősségre vonna minket. Az olyan médiaóriások, mint a Google, jól tudják, mennyire fontos, hogy a kereső hiteles és eredeti információkra bukkanjon, ezért azokat a weboldalakat, amik nyilvánvalóan nem a saját tartalmukkal töltik fel a site-ot, a találati lista alacsonyabb helyeivel bünteti. A közösségi médiában módot találni arra, hogy hasonlóképpen büntessük a plagizálókat, rendkívül bonyolult feladat, mindamellett a szükségessége nem kérdéses, hiszen épp a csekély felelősségre vonhatóság miatt a felhasználók egyre jobban ki fogják tolni a plagizálás morális határait.

A különböző szellemi termékek eltulajdonítása azonban nem csak a közösségi médiában gyakori, hanem a felsőoktatásban is. Sokkal nagyobb probléma, hogy már nem csak a diákok hunynak szemet a plagizálás felett, hanem tanáraik is hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az általuk leírt szavak az ő saját tulajdonukat kéne, hogy képezzék. Mégis hogyan lehetne elvárni tőlünk, hogy ragaszkodjunk egyfajta normához, ha azt a mintát látjuk, hogy sokszor még maguk a szakmában dolgozók sem bírják tartani magukat ehhez?

Mindenki ezt csinálja?

Tovább