Kategória: Aktuális.

A Magyar Média Mecenatúra program keretében elnyert összegből a helyi és körzeti rádiók hír- és magazinműsorok készítését finanszírozhatják.

A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjában 2012-ben összesen 270 millió forintra számíthatnak a rádiók.

Idén négy fordulóban lehet pályázatot benyújtani, a Médiatanács ezúttal a második forduló eredményeiről hozott döntést és 27 helyi és körzeti rádió műsorkészítését támogatta összesen közel 74 millió forinttal.

A médiaszolgáltatók a támogatást hír- és magazinműsorok, sporthírek gyártására fordíthatják. A Magyar Média Mecenatúra program működtetésével a Médiatanács célja a közönség sokszínű tájékozódásának és a médiapluralizmus érvényesülésének biztosítása.

Az új rendszerben ismét negyedévente lehet beadni a pályázatokat. Emellett a rádiók számára megnyílt a lehetőség a tematikus magazinműsorok támogatására, valamint lerövidült az elbírálási időszak, és csökkentek a pályázati díjak is.

A pályázat kiírások további részleteiről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
(BrandTrend)