Kategória: Aktuális.

2012. szeptember elsejétől Horváth B. Soma, a Sanoma Media Budapest emberi erőforrás- és üzleti szolgáltatási igazgatója tölti be a Sanoma Media közép-kelet európai HR-igazgatói pozícióját. A humán-erőforrás szakember a nemzetközi szerepe mellett továbbra is irányítja a Sanoma Media Budapest HR-területét, míg a többi általa eddig irányított terület felügyelete más vezetőkhöz kerül.

A regionális HR-igazgatói pozíció létrehozásával a Sanoma Media azt szeretné elérni, hogy a változó tartalomfogyasztási szokások közepette is tartósan sikeresen működjön. Ennek megfelelően a regionális HR-igazgató feladata lesz a Sanoma-szintű ’best practice’-ek kialakításában való részvétel, valamint ezek bevezetése a divízióban.

A Sanoma Media azt várja az átalakítástól, hogy a legképzettebb szakemberekkel, komoly szakmai teljesítményt nyújtva dolgozzon, mert ez alapfeltétele annak, hogy a változó piaci körülmények, a digitalizáció támasztotta elvárások elébe menjen.

Horváth B. Soma 1999-ben csatlakozott a médiavállalathoz HR-igazgatói minőségben, ezt követően a HR mellett több éven keresztül felügyelte és irányította az üzemeltetési, terjesztési, műszaki, nyomdai előkészítési, fotóarchívum és informatikai területeket.
(BrandTrend)