Kategória: Aktuális.

Az erről szóló sajtóértesüléseket a Die Presse című osztrák lapnak erősítette meg a vállalat szóvivője.

Ezzel egyidejűleg csökken a bécsi telephely jelenleg 50 fős létszáma – közölte Alma Mautner. Az alkalmazottak egy részét a tervek szerint Budapesten foglalkoztatnák tovább.

A futurezone.at osztrák hírportál értesülése szerint a Nokia 30 fős létszámcsökkentést jelentett be az osztrák munkaügyi hivatalnál.

A szóvivő kijelentette, egyelőre nem tudni, hogy közelebbről mely feladatok kerülnek át Budapestre. “Ez attól függ, hogy hány eddigi bécsi munkatársat tud Budapestre csábítani a vállalat” – mondta.

Az alpesi országokért és a délkelet-európai piacért eddig felelős osztrák telephely októbertől a nyugati régióhoz tartozik majd a vállalat belső szervezetében és egy finnországi központ irányítja majd.

A finn mobiltelefon-gyártó június közepén jelentette be, hogy több országban összesen 10 ezer dolgozótól válik meg. Ezzel a 2010 óta bejelentett leépítésekkel együtt több mint negyedével csökkenti alkalmazottainak számát. A komáromi Nokia-gyár 4.400 alkalmazottjának létszáma egy februári bejelentést követően az év végéig több lépésben 2.300 fővel csökken.
(MTI, BrandTrend)