Kategória: Aktuális.

A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.

Nem is értjük, miként fordulhatott elő, de eddig nem írtunk a erről a márkáról. Mentségünkre legyen mondva viszonylag fiatal, de az alapító egy igazi burzsuj, név szerint Flavio Briatore. A Forma1 fenegyereke persze nem csak burzsuj, de ízig-vérig olasz is: mindig is nagykanállal habzsolta az életet, szupermodell barátnői (Naomi Campbel vagy éppen Heidi Klum) mellett csaknem közel két évtizedet töltött a száguldó cirkusz színfalai között.

A távozása a Renault csapatfőnöki pozíciójából persze nem volt éppen makulátlan, a 2008-as szingapúri bundabotránya (Nelson Piquet Jr. szándékosan okozott balesetet) miatt így 2012-ig lényegében ki van tiltva az F1-ből. Ez persze nem szegte kedvét a 62 éves playboynak (sokak szerint hamarosan úgyis visszatér a sportághoz), de addig 32 éves – természetesen modell – felesége és két éves kisfia mellett az üzletnek szenteli életét.

120815billionaire5.jpg

Itt térhetünk vissza a márkára, amely egyébként a keresztségben a Billionaire Italian Couture nevet kapta. Az első tag és néhány kép alapján ugyan akár orosz feltörekvő cégnek is vélhetnénk, de valójában egy igazi taljánférfiak számára kínált haute couture márkáról van szó. (A kínálatban azért akad egy-két darab hölgyeknek, de junior vonal is van.) Sokat azért nem tévedtünk, mert az orosz vonal megvan. A legtöbb bolt ugyanis a volt Szovjetunió területén található, így például márkabolt rögtön négy is van Moszkvában, de azért jutott olyan helyekre is, mint Dubaj, Las Vegas, St. Moritz vagy éppen London, ahol még a Harrods-ban is kaptak saját sarkot.

A legmagasabb minőséget képviselő kézzel készített modellek között klasszikus eleganciát tükrözött nem sokat találunk. Néhány hagyományosabb darab azért akad, ….

TOVÁBB