Kategória: Aktuális.

A nagyszerű alkotások különleges megvilágítást érdemelnek, így a Dreher is világító korsóból fogyasztható a kiemelt sörözőkben. Erre a koncepcióra épül a márka legújabb kampánya, amelyhez imázs filmet is forgattak. A kezdeményezés a márkaépítés mellett ösztönzi a fogyasztást is. A teljes körű ügynökségi munkát a Human Telex végezte a Dreher számára.

A Dreher idén tovább folytatja a kommunikációjában tavaly bevezetett „többféle komló, több íz” vonalat. Ezt az üzenetet – miszerint a termék a kétféle komló felhasználásának köszönhetően tartalmában többet nyújt – ebben az évben olyan innovatív támogatással kívánták kiegészíteni, amely további hozzáadott értéket jelent a fogyasztás során. 

„Az elismerésre méltó tárgyak mindig díszkivilágítást kapnak, gondolhatunk építészeti, művészeti alkotásokra, de akár egy nemes hangszerre, például egy Stradivari hegedűre vagy akár egy különleges gépkocsira is. Ez az alapötlet vezetett oda, hogy világítsuk meg a Dreher sört is, amelyhez sikerült egy kifejezetten korsókra fejlesztett, a vendéglátóhelyek számára könnyen használható LED eszközt bevetni” – mondta Udvarev-Tóth Rita, a Human Telex Reklámügynökség senior ügyfélkapcsolati menedzsere.

A márka júliustól egészen szeptember végéig futó kampányához televíziós szpot is készült. A két éjszakán át tartó budapesti forgatás végeredményeként „a nagyszerű alkotások különleges megvilágítást érdemelnek” üzenettel futó reklámfilmben az emblematikus kivilágított Lánchíd és egy kirakatban fénylő oldtimer autó után a sörözői jelenetben láthatók maguk a világító korsók is használat közben. A vezető szövegíró Molnár Andrea, a művészeti vezető Hurton Tamás, a rendező Szász Attila, az operatőr Nagy András volt. A filmet a Picture Base kivitelezte.

Az aktivitást a tv-ben filmek előtt futó szponzorációs szpot vezeti fel már júniustól, valamint a kommunikációt hamarosan Facebook játék is kiegészíti. Emellett mintegy 30 féle különböző eladáshelyi reklámanyag is készült a sörözők, éttermek és a kiskereskedelem számára. Ez utóbbiakban az üveges söröket támogatják az új üzenettel, míg a több mint 500 kiemelt sörözőben a POS-eszközök kihelyezése mellett  nagy számú új világító korsót is hadrendbe állítottak.

„Ez a kezdeményezés nem csupán a hazai söriparban egyedülálló, hiszen információink szerint még külföldön is csak más formában és nem vendéglátós fogyasztási alkalmakkor próbálták a technológiát. Különleges élményt nyújt a fogyasztók kezében a korsó este, ahogy már az utcáról látják az emberek a fényforrások mozgását a sörözőkben” – emelte ki Fertetics Mandy, a Dreher vállalati kapcsolatok vezetője. Hozzátette: “Bár még nagyon friss a promóció, de az eddigi tapasztalatok rendkívül pozitívak. A fény gyönyörűen hangsúlyozza a poháron látható grafikát, a komló szemeket, amely erősíti a márkaüzenetet. Emellett a fogyasztókat a világítás arra ösztönzi, hogy újra- és újra felemeljék a poharakat.”

Mivel ezek a korsók 0,568 literesek, így egyúttal hozzájárulhatnak a fogyasztás mennyiségi növekedéshez is. A statisztika szerint ugyanis a márka célcsoportja továbbra is ugyan annyit jár sörözőbe, mint korábban, ám az utóbbi időben egy-egy alkalommal kevesebbet vásárolnak.

„Ez a trend azonban reményeink szerint megfordítható. Az innovációval a Dreher választására szeretnénk ösztönözni azokat a fogyasztókat is, akik egyébként alacsonyabb kategóriás sört isznak, de különleges alkalmakkor – ünnepeken, barátok társaságában – szívesen váltanak felfelé”– tette hozzá Udvarev-Tóth Rita.

Megbízó: Dreher Sörgyárak Zrt.

Márka: Dreher

Ügynökség: Human Telex Reklámügynökség

Kreatív és stratégiai igazgató: Hajnal Tamás

Ügyfélkapcsolati igazgató: Bayer Ákos

Senior ügyfélkapcsolati menedzser: Udvarev-Tóth Rita

Vezető szövegíró: Molnár Andrea

Művészeti vezető: Hurton Tamás

Filmprodukció: Picture Base

Rendező: Szász Attila

Operatőr: Nagy András

(BrandTrend)