Kategória: Aktuális.

A testület ugyanis átlagosan 33 – 50 százalékkal csökkentette az induláskor kötelezően befizetendő pályázati díjak mértékét.

A Médiatanács minden évben műszaki fejlesztésekre, hír- és magazinműsorok készítésére, illetve fenntartási költségekre fordítható pályázati támogatásokkal járul hozzá a televíziók és rádiók működéséhez. A testület ezen kívül a hazai filmalkotó műhelyek számára is több pályázati forrást biztosít. Folyamatosan lehet pályázni televíziós bemutatásra szánt animációs-, dokumentum és ismeretterjesztő filmekkel, de támogatáshoz lehet jutni tévéfilm forgatókönyvek írásához és filmterv-fejlesztésekhez is.

A fenti célokra idén csaknem kétmilliárdos pályázati keret áll rendelkezésre.  
A pályázók vissza-visszatérő problémája volt, hogy sokszor már az induláshoz szükséges pályázati díjakat sem tudták előteremteni, ezáltal a támogatások megszerzésének lehetőségétől is elestek. A Médiatanács ezért felülvizsgálta a pályázati díjak rendszerét és áprilistól a médiapiaci szereplők, illetve a filmalkotó műhelyek anyagi teherbíró képességét figyelembe vevő pályázatidíj-számítást vezetett be. Az új rendszer eredményekét, minden kiírás esetében áprilistól átlagosan csaknem 33-50 százalékkal csökkenek a pályázati díjak.

A Médiatanács futó kiírásairól, az új pályázatidíj-számítási rendszer részleteiről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
(BrandTrend)