Kategória: Aktuális.

A szakember felel a Nespresso teljes hazai marketingkommunikációjáért, célja a luxusmárka hazai jelenlétének további erősítése.

Janoch Judit korábban a Nestlé bébiétel üzletágának teljes orvosi marketing kommunikációjáért felelt. Pályáját a hazai Danone International Brands-nél kezdte, majd a Reckitt Benckiser magyarországi képviseletéhez szerződött, ahol több mint öt évig dolgozott termék- és márkamenedzserként, regionális projekt koordinátorként, üzletfejlesztési menedzserként és részt vett a trade marketing osztály felállításában is. Korábbi pozícióiban számos fogyasztói termék hazai és kelet-európai bevezetőkampányát koordinálta, piaci és fogyasztói felmérésekért, valamint kommunikációs és márkastratégiákért felelt.

janoch_judit_nespresso

"Karrierem folyamán mindig is prémium márkákkal dolgoztam, azonban a Nespresso-nál betöltött új pozícióm kiemelkedő perspektívát kínál. A Nespresso által képviselt profizmust – csúcsminőségű termékeit, a sikeres, egyedi üzleti modellt és a hibátlanul felépített és kivitelezett marketing stratégiát kifejezetten inspirálónak találom." – mondta el az új marketing menedzser.

Janoch Judit 1993-ban szerzett közgazdasági diplomát a Külkereskedelmi Főiskolán, majd a Budapesti Közgazdasági Egyetem és a francia ESSCA egyetem közös két tanítási nyelvű üzleti képzésében vett részt. Egyetemi évei alatt az egyesült államokbeli fultoni Westminster Főiskola marketing szakán is tanult.
(BrandTrend)