Kategória: Aktuális.

A díj mára – hazánkkal együtt – a világ 29 országában van jelen, s közel hárommilliárd vásárlóhoz ér el. 

"A logót minden országban nemzeti nyelven használják, ezért Magyarországon a fogyasztók Az Év Terméke Díj elnevezéssel találkozhatnak majd a polcokon. A programba a gyártók vagy forgalmazók nevezhetik az általuk újszerűnek ítélt  – gyorsan forgó, rendszerint az eladók segítsége nélkül megvásárolt – leginkább élelmiszeripari, testápolással kapcsolatos termékeiket, illetve háztartási cikkeiket. Szakmai grémium dönt arról, hogy a gyártó által feltüntetett innováció a vásárlók szemszögéből is valódi értékkel bír-e, s ha igen, a termék bekerül egy nagymintás közvélemény-kutatásba, ahol már a fogyasztók szavazhatnak a legjobbakra. A minősítő elismerést ugyanis maguk a fogyasztók ítélik oda." – mondta el László Géza, a Product of the Year Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A GfK Hungária online kutatást készített Az Év Terméke Díj logójának várható fogadtatásáról. Ennek eredménye szerint a megkérdezettek nagytöbbsége (80%) nagyon jó vagy jó kezdeményezésnek tartja Az Év Terméke Díjat, amelynek logóját jól felismerhetőnek, más termékektől megkülönböztetőnek és figyelemfelkeltőnek minősítettek. A válaszadók többségének tetszik a védjegy, aminek az informativitás a legfőbb erénye a racionális tényezők közül.

A hazánkban első alkalommal meghirdetett Az Év Terméke Díj versenyre a gyártók november közepéig nevezhetik azokat az FMCG-termékeiket, amelyeket a megelőző másfél évben vezettek be a piacra. A versenyben a hazai termékek vehetnek részt, vagyis azok az árucikkek, amelyek a magyarországi áruházakban, boltokban megtalálhatók – legyen szó helyi vagy nemzetközi termékről. A győzteseket minden országban egy országos – és kategóriájában a nagyon nagy mintán elvégzett – reprezentatív közvélemény-kutatáson választják meg a fogyasztók. Magyarországon a GfK Hungária 2000 fős mintán készíti majd a kutatást, személyes megkérdezés formájában.

Az innováció a Product of the Year programban a termékfejlesztésre utal, vagyis arra, hogy a termék rendelkezik-e a vásárlók szempontjából érzékelhető és értékelhető újdonságértékkel. A termékfejlesztéseknek az FMCG területen is jelentős szerepe van, mert mindamellett, hogy a gyártók valós vásárlói igények kielégítésére törekszenek, leginkább a termékfejlesztések révén tudják megkülönbözteti termékeiket a versenytársakétól. A közvélemény-kutatások azt támasztják alá, hogy a vásárlók által innovatívnak ítélt FMCG termékek iránt még a mostani ínséges időkben is nőtt a kereslet, míg az FMCG egyéb kategóriáiban átlagosan csökkent a fogyasztás.

A Product of the Year egyik különlegessége, hogy a díjak a valódi vásárlói megítélést tükrözik, így a gyártók, fejlesztők – a kapcsolódó országos közvélemény-kutatás eredményei alapján – értékes fogyasztói visszajelzéseket kaphatnak. A közvélemény-kutatást követően a piackutató cég részletes elemzést készít és kategóriánként értékeli a szavazás eredményét. Ezekből a jelentésekből a gyártók pontosan megtudhatják, hogyan vélekednek a fogyasztók termékeikről, illetve a konkurencia termékeikről.

A nemzetközi tapasztalatok alapján a Product of the Year díjjal elismert termékek konkrét, kereskedelmi előnyt is szereztek. 2008-ban Franciaországban átlagosan 25,5 százalékkal nőtt a díj logóját viselő termékek forgalma. Mindemellett a franciaországi tapasztalatok azt is bizonyították, hogy maguk a fogyasztók is egyfajta mérceként tekintenek a termékdíj logójára: a 15-49 éves korosztályban nagyon magas a védjegy ismertsége, és a díjazott termékekkel szemben a vásárlói bizalom is kimondottan magasnak bizonyult (68 százalék), valamint kiderült az is, hogy a fogyasztók 70 százaléka számára vásárlásra ösztönző erőt jelentett az innovációs védjegy.
(BrandTrend)