Kategória: Aktuális.
Összesen 2000 munkavállalót kérdezett meg a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) felmérése során, amelynek eredményei szerint a pénz jelenti a fő motivációt az új állást keresők számára. A vizsgálat szerint a megkérdezettek 54 százaléka állította, hogy főként anyagi okokból, a magasabb fizetés reményében váltana munkahelyet. A CIPD tavalyi kutatása szerint a többség – 61% – azt állította, a munkával való elégedettség jelentené számára a fő motivációt a váltásra.
A kutatás szerint a befagyasztott fizetések, a magas infláció és a lassú gazdasági növekedés mellett kevéssé meglepő, hogy a válaszadók 36 százaléka számolt be az elmúlt fél évben életminősége romlásáról. A megkérdezettek 18 százaléka mondta, hogy a hónap végére mindig elfogy a pénze, míg ugyanilyen arányban okoz folyamatos gondot a számlák befizetése.
A vizsgálat szerint a brit közszférában dolgozók elégedetlenek leginkább helyzetükkel. Körükben 35 százalék aggódik amiatt, hogy a kormánykiadásokat érintő megszorítások miatt elveszítheti munkahelyét.
(ELTE TÁTK)