Kategória: Aktuális.
A Telenor Magyarország közzétette 2011 második negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. A vállalat mindent megtett az elmúlt években, hogy mérsékelje a negatív piaci környezet hatását, ezért ésszerűsítette működési kiadásait, hálózatmodernizációs programot indított új generációs hálózata kiépítésére és új szolgáltatások bevezetésével igyekezett a lehető legtöbb ember számára elérhetővé tenni az internetet. Ezek az erőfeszítések és a piaci környezet együtt határozták meg a Telenor eredményeit.
 
A második negyedévi eredmény ellenére több területen egyértelműen látszanak a javulás jelei. A Telenor továbbra is támogatja mobilinternet terjedését és széles választékot kínál ügyfeleinek okostelefonokból. Ennek eredményeként gyorsabban bővült a nem hangalapú szolgáltatások árbevétele. Az egyéni előfizetőktől származó hangalapú árbevétel is enyhén javuló trendet mutat a korábbi negyedévekhez képest.
 
"Ahelyett, hogy egyszerűen csökkentenénk költségeinket és várnánk a pénzügyi és gazdasági válság végét, úgy döntöttünk, befektetünk a jövőbe. Elindítottuk hálózatmodernizációs programunkat és célul tűztük ki, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az internetet. E döntéseink helyesnek bizonyultak. Ha a magyar gazdaság növekedésnek indul és a hatóságok stabil jogi környezetet teremtenek, bátran lehetünk optimisták a következő időszakkal kapcsolatban" – jelentette ki Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatója.
 
Az EBITDA egyszeri tételek levonása előtti nominális összege 3,2 milliárd forinttal csökkent 2010 második negyedévével összehasonlítva, főként az értékesítési költségként elszámolt 2,4 milliárd forintos távközlési különadó miatt. A csökkenést részben az alacsonyabb egyéni előfizetői árbevétel és az okostelefonokkal kapcsolatos nagyobb kiadások okozták, melyeket némileg ellensúlyozott a kisebb működési költség és egy egyszeri céltartalék visszaforgatás.
 telenor_negyedeves_jelentes

A beruházások értéke 0,9 milliárd forinttal maradt el 2010 második negyedévétől
a tevékenységek eltérő ütemezése miatt. Az idei év második negyedévében a CAPEX a mobil szélessávú technológiára, vagyis az első negyedévben indított hálózatmodernizációs programra összpontosult.
 
A 2011 második negyedévi EBIT 6,4 milliárd forinttal volt kevesebb a 2010 második negyedévinél. A csökkenést elsősorban az alacsonyabb EBITDA, valamint a hálózatmodernizációs projektben végrehajtott eszközcserék miatti magasabb értékcsökkenési leírás és selejtezés okozta.
 
A második negyedév során tovább folytatódott a mobilhasználati szokások változása, és vele a lassú elmozdulás a kártyás és a számlás előfizetések arányában, ami magyarázza az előfizetések számának csökkenését. Az előfizetések száma 3,536 millió volt a negyedév végén. A Telenor (használt kártyák száma alapján számított) piaci részesedése 32,27 százalék, 2011. májusi mobilinternet piaci részesedése pedig 25,39 százalék volt. Az egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétel („blended ARPU” index) 7,6 százalékkal nőtt 2011 első negyedévéhez képest a szezonalitásnak és az új számlás portfóliónak köszönhetően.
(BrandTrend)