Kategória: Aktuális.
50 millió forintot a műsorok jogsértéseiért szabott ki a Médiatanács, míg további 10 millió forintot a műsorelőzetesek miatt, ezek minden esetben a kiskorúak védelmére vonatkozó előírásokat sértették.
Az RTL Klubnak ugyanis műsorainak és az előzeteseinek jelentős részét a 12 éven felüliek helyett a 16 éven felülieknek kellett volna ajánlania, és csak 21 óra után tűzhette volna műsorra azokat a csatorna. 
Kiricsi Karola, a testület szóvivője elmondta, a Médiatanács ezzel lezárta a műsor vizsgálatát, amelyet három lépésben ellenőrzött. Első alkalommal 144 millió, második alkalommal 88 millió forintos bírságot szabott ki. A kötbérekkel és a büntetésekkel együtt a műsorért összesen 292 millió forintot kell megfizetnie a csatornának. 
A mintegy fél éven át tartó műsorsorozat során majdnem 900 alkalommal sértett törvényt a csatorna. További 6,5 millió forintos bírságot szabott ki a médiatanács a Szerelem a legfölsőbb szinteken című, szintén az RTL Klub által sugárzott műsorokra. Ezen belül 500 ezer forintot az emberi méltóság megsértése miatt, 6 millió forintot pedig a kiskorúak védelmére vonatkozó előírások megsértése miatt rótt ki a tanács. 
(BrandTrend, MTI)