Kategória: Aktuális.
Geszti Péter, az együttes frontembere saját stílusában dolgozta fel Zorán egyik dalát, amely egy különleges technikai megoldásnak köszönhetően lesz hallható és látható a július 15-i debütáló koncerten.
A Coke Club közönsége már többször tanúja volt, hogy a klub színpadán merész, egyedi, máshol nem látható produkciók szerepelnek. A Gringo Sztár július 15-i bemutatkozó koncertje nemcsak attól lesz különleges, hogy itt hallható először a tavasszal alakult együttes repertoárja, hanem egy különleges duettet is összehoztak erre az estére.

Geszti_Zoran

Geszti Péter az "Amikor elmentél tőlem" című Zorán dalt dolgozta át, szerepet hagyva benne az eredeti előadónak is. A péntek esti duettre úgy kerül sor, hogy Zorán csak virtuálisan lesz jelen a színpadon, ám teljes életnagyságban és tökéletes szinkronban Geszti Péterrel. Az ehhez szükséges stúdiófelvételeket a héten rögzítették Nánási Pál műtermében.
"A saját koncertjeimen mindig játszom ezt a számot, így ezentúl kétféleképpen is hallhatja majd a közönség. Péter rappelését szeretem, mióta belevágott ebbe a műfajba, a szövegei nagyon frappánsak, az eredeti szövegre épített kontrák egyvelegéből pedig szerintem egy nagyszerű változat készült, ami teljesen felüdítette a több mint harminc éves dalomat! A közös munkát is nagyon élveztem, mivel egy kicsit más stílusban is kipróbálhattam magam" – nyilatkozott Zorán a feldolgozás és a duett kapcsán.
A péntek esti bemutatkozó koncert igazán kivételesnek ígérkezik, hiszen a Gringo Sztár zenekar mellé Zoránon kívül betársul még Janicsák Veca és Shodeinde Dorka is a közel kétórás előadásra.
(BrandTrend)