Kategória: Aktuális.
Mindemellett július 12. és 17. között a szolnoki Tiszaligeten a mobilmárka és a fesztiválszervezők közös tehetségkutató programjában nyertes bandák életükben először valódi fesztiválkörülmények között léphetnek színpadra.
A djuice és az EFOTT három évre szóló együttműködésről állapodott meg idén. Ez nem pusztán egy egyszerű szponzorációra irányuló kapcsolat, hanem közös munka, amely a következő három évben a tehetségkutatásról és tehetséggondozásról, a fesztiválon pedig a fiatalok számára is megfizethető, minőségi szórakozásról szól.
Az EFOTT területén hűs kőépületben alakítja ki a djuice azt az internetbázist, ahol 30 db online számítógép várja a résztvevőket, emellett itt kap helyet a szabadon használható, biztonságos telefontöltő állomás is. A szolgáltatások természetesen díjmentesen érhetőek el a fesztivállátogatók számára.
Az idei év során az U26 djuice clubshop-ban már nagy sikert aratott, fiatalok fejlődését és tehetségét támogató programok is helyet kapnak a fesztiválon. A tanév végéig kéthetente megrendezésre kerülő, paprikás vitákat és komoly érveléseket kiváltó U26 Vitaszínház, és fiatalok videó-írásbeliségének fejlesztését célzó U26 Média Workshop kellemes és hasznos időtöltést ígér a fiataloknak az EFOTT-on is, július 16-án, szombaton U26 Bárnál. A videóújságíró képzéshez szükséges csúcsmobilokat a Samsung biztosítja. Az U26 Bár ha nem program, akkor egyébként a kellemes lazulás és kikapcsolódás helyszíne lesz. Ingyenesen használható csocsóasztalokkal, ahol naponta kiselőadást tartó, profi szintű csocsójátékosok instruálásával ez az aktivitás is valódi fejlődést hozhat a népszerű sport kedvelőinek.
A djuice U26 színpadán a szervezőkkel közösen bonyolított tehetségkutató programban bejutott, még ismeretlennek számító, feltörekvő bandák kapnak helyet, hogy megtapasztalják a fellépésekkel és népszerűséggel járó zenészélet pillanatait. A tehetségkutatóban be nem jutott zenekarok évközben Budapesten az U26 Clubshop-ban léphetnek fel. A tehetségkutató végeredményeként a szervezők kihirdetik az Év Egyetemi Zenekarát. Így válik valóban teljessé a fesztiválélmény, ami nem áll meg a fesztivál kapujában, hanem kiterjed egész évre a mobilmárka és a fesztiválszervező csapat közös munkájának eredményeként.
(BrandTrend)