Kategória: Aktuális.
Eddig 13 ezren szavaztak hazánk 1800 településére, Pécs a második, míg Eger a harmadik helyen áll. A népszerű fürdőhely Hajdúszoboszló a negyedik, Siófok az ötödik helyen áll, mely a balatoni települések közül így a legnépszerűbb. Egy hét után a hatodiktól a tizedik helyig Hévíz, Balatonfüred, Szeged, Gyula és Zalakaros állnak. Az első ötven helyen többségében ismert nyaralóhelyek és turisztikai úti célok állnak. Meglepetésre Budapest a 19. helyen áll. További meglepetés, hogy a kevésbé ismert őriszentpéter és Orfű bekerült az első ötvenbe. Az előbbi a 
35-dik, míg az utóbbi a 45-dik helyen áll.
Nincs jelentős az eltérés a férfiak és a nők választása között, lényegében csak a sorrendben van némi  különbség a toplista élén. Az első helyen mindkét esetben Sopron áll. Amíg nők inkább Pécs, Eger, Hajdúszoboszló, Siófok sorrendre szavaznak az első ötben, addig a férfiak között Hajdúszoboszló a második, amit Pécs, Siófok és Eger követ.
"Engem meglepett a Balaton eredménye. Persze arra számítottam, hogy népszerű lesz a Balaton, sőt valójában az első háromba vártam, de azt nem hittem volna, hogy négy teleülés is benne lesz az első húszban. De személy szerint Sopron népszerűsége is meglepett, nem erre számítottam" – mondta Körtvélyesi Erzsébet, a szavazást szervező Vendégváró.hu turisztikai szakértője.
"Hová utazna szívesen Magyarországon?" – Első heti "toplista" az összes szavazat alapján

1. Sopron
2. Pécs
3. Eger
4. Hajdúszoboszló
5. Siófok
6. Hévíz
7. Balatonfüred
8. Szeged
9. Gyula
10. Zalakaros
11. Debrecen
12. Visegrád
13. Szilvásvárad
14. Kőszeg
15. Lillafüred (Miskolc)
16. Egerszalók
17. Keszthely
18. Sárvár
19. Budapest
20. Tihany
Még két hétig lehet szavazni a Vendégváró.hu oldalán. A szavazáson Magyarország összes települése választható. A szavazók három települést nevezhetnek meg, ahová a legszívesebben utaznának, végül az a település "győz", amely a legtöbb szavazatot kapja. A szervezők célja felhívni a figyelmet Magyarország turisztikai értékeire.
(BrandTrend)