Kategória: Aktuális.
A Verein für Antipiraterie (VAP) kezdeményezett polgári jogi eljárást a bécsi bíróságon a UPC-vel szemben. A kalózkodás elleni szövetség az internetszolgáltató helyett a Kino.to weboldal ellen kívánt fellépni, de annak üzemeltetőjét nem tudta azonosítani. Ezt nehezítette az is, hogy az oldal oroszországi tárhelyszolgáltatón keresztül működik.
A Gigaom portál beszámolója szerint a VAP az osztrák szerzői jogi törvény rendelkezéseire hivatkozással az internetszolgáltatóval mint a jogsértések elkövetéséhez szolgáltatást nyújtó közvetítővel szemben kérte az oldal blokkolására való kötelezést a bíróságtól. A bécsi bíróság a napokban ideiglenes intézkedésként rendelte el, hogy az internetszolgáltató akadályozza meg a szerzői jog által védett tartalmakhoz jogosulatlanul elérhetőséget kínáló oldalhoz való hozzáférést.
A UPC hangsúlyozta, hogy a bíróság az oldal blokkolását mint ideiglenes intézkedést biztosítékadáshoz kötötte, azaz a VAP köteles a bíróságnál biztosítékot letenni arra az esetre, ha az ideiglenes intézkedés elrendelését mégsem tartaná megalapozottnak a bíróság a pert befejező ítéletében. A UPC jelezte, hogy nem ért egyet azzal, hogy az internetszolgáltatók ellenőrizzék, hogy milyen oldalakhoz, tartalmakhoz férjenek hozzá a felhasználóik, ezért várják a bíróság ítéletét, de természetesen addig eleget tesznek a blokkolást elrendelő bírósági kötelezésnek.
A Kino.to az egyik legnépszerűbb illegális streaming oldal, amely ingyenesen kínál hozzáférést engedély nélkül közzétett hollywoodi sikerfilmekhez. A felület elsősorban a német nyelvterületeken sikeres. Németországban például az internetes oldalakat listázó Alexa szerint a 42. legnépszerűbb oldal, népszerűsége vetekszik az MSN és a Flickr látogatottságával.
Az elmúlt időszakban a BitTorrent hálózat és a P2P rendszerű oldalak népszerűségének csökkenésével párhuzamosan egyértelműen nő a streaming felületek használata. A PricewaterhouseCoopers év eleji felmérése szerint például a kalóz internetezők 82 százaléka használja a streaming felületeket is.
(HENT Hírlevél)