Kategória: Aktuális.
Az Egyesült Államok történetének legnagyobb kalózkodás elleni intézkedése lehet az az eljárás, amelyet a US Copyright Group, és annak független filmes tagja, a Nu Images kezdeményezett. A bíróságra benyújtott kereset szerint a jogvédők 23 ezer olyan IP címet azonosítottak, amelyeken keresztül illegálisan letöltötték a korosodó akcióhősök főszereplésével készült, A feláldozhatók című filmet.
Az ITProPortal beszámolója szerint az amerikai bíróság a napokban jóváhagyta a jogvédők igényét, és engedélyezte, hogy jogi képviselőik bekérjék az érintettek személyes adatait azok internetszolgáltatóitól
A Nu Images hamarosan felveszi a kapcsolatot az illetékes internetszolgáltatókkal, maga a szolgáltató pedig értesíteni fogja érintett előfizetőjét arról, hogy adatait a filmesek számára átadták. A jogsértők azonosítását követően a Nu Images előre láthatóan peren kívüli megegyezéssel kártérítést követel majd a letöltőktől.
Ugyanez a US Copryright Group tavaly A bombák földjén letöltői ellen indított eljárást. Az Oscar-díjas filmet több mint 10 millió alkalommal töltötték le a BitTorrent rendszerén keresztül, a jogvédők több ezer letöltő ellen kezdeményeztek eljárást.
(HENT Hírlevél)