Kategória: Aktuális.
A vizsgálat eredménye alátámasztja a Tesco korábban kiadott közleményét, így tehát nem igaz a Magyar Nemzet azon állítása, hogy egerek lepték volna el a Tesco-t. Ennek megfelelően a Tesco megteszi a szükséges lépéseket az említett lap ellen.
A vizsgálat szerint az áruházlánc 97%-ban megfelel a higiéniai előírásoknak, a talált apróbb mulasztások elsősorban adminisztratív jellegűek, pl.: alvállalkozói dokumentáció pontatlansága, vagy egyes helyeken a rágcsálócsapdák elhelyezkedése nem volt megfelelő. Ez az eredmény kiemelkedően jónak számít. 
A hatóság munkatársai rendkívül alaposan és lelkiismeretesen átvizsgálták az üzletek minden területét, ebben a Tesco illetékesei maximálisan együttműködőek voltak, így semmi sem kerülhette el az ellenőrök figyelmét. A vizsgálat azt is igazolta, hogy a Tesco napi gyakorlata mindenben megfelel a Magyarországon hatályos törvényeknek, saját Élelmiszerbiztonsági kézikönyve pedig sok esetben szigorúbb előírásokat tartalmaz, mint amelyeket a jogszabály megfogalmaz. 
"Szakemberként megalapozatlannak tartom azokat a felvetéseket, amelyek szerint a jó eredmények a hétvégi takarításnak köszönhetőek" – mondja dr. Bajkai Andrea, a Tesco minőségbiztosítási vezetője. – "A rágcsálók elleni védekezés kialakítására is kevés egy hétvége, ez egy folyamatos munka, amelyet munkatársaink és szerződéses partnereink nap, mint nap végeznek, és ezt rendszeresen ellenőrözzük is, ahogyan ezt dokumentációval is igazoltuk a hatóságok felé."
Fontos megemlíteni, hogy az ominózus napilap által idézett belső levél létezésére az újság semmilyen bizonyítékot eddig nem szolgáltatott, s a vállalat minőségbiztosítási vezetője soha nem írt ilyen levelet. A Tesco a jövőben is a lehető leghatékonyabban kívánja működtetni higiéniai rendszerét, annak érdekében, hogy vásárlói számára mind a tisztaság, mind a minőség megkérdőjelezhetetlen legyen.
(BrandTrend)