Kategória: Aktuális.

A himnusz szerzői jogait 1933-ban vásárolta meg az állam 1000 font összegért, majd a szerzői jogi szabályok változásából adódóan további 2500 fontot fizetett 1965-ben az örökösöknek.

Michael Noonan kereskedelmi miniszter szerint fontos, hogy a himnusz felhasználásának engedélyezésére vonatkozó vagyoni jogok állami tulajdonban legyenek, mert így biztosítható, hogy a dal jogdíjfizetési kötelezettség nélkül szabadon bárhol, bármikor felhasználható legyen, igaz ez a státusz a védelmi időszak lejárta után sem változik meg. A miniszter hozzátette, hogy az állami tulajdonlás mellett a hatóságok gondoskodni tudnak arról is, hogy a nemzeti himnusz csak a megfelelő formában hangozzon el, és ne váljék becsmérlés vagy gúny tárgyává.

A himnusz védelmi ideje jövő év végén, a szerző halálának hetvenedik évfordulóján jár le. Bár a kereskedelmi miniszter cáfolta az ilyen irányú terveket, az Irish Times beszámolója szerint elképzelhető, hogy a védelmi időszak lejárta után másik himnusz kíséri majd az ír ünnepségeket. A jelenlegi dal ugyanis már megírása óta folyamatos viták tárgya: egyes kritikusok szerint a szövegezése túl harcias és britellenes.
(Hent hírlevél)