Kategória: Aktuális.
Sándor István 1970-ben kezdett dolgozni a Magyar Távirati Irodánál, 1976-1981-ig a nemzeti hírügynökség bonni tudósítója volt.
A Magyar Televízió A Hét című műsorának főszerkesztő-helyettese, illetve műsorvezetője volt 1981-től, majd 1985-től a Magyar Televízió Híradójánál dolgozott főszerkesztő-helyettesként és műsorvezetőként.
A kilencvenes évek végétől a Danubius-t üzemeltető Országos Kereskedelmi Rádió Rt. vezérigazgatója, és a Danubius Sales House igazgatótanácsi elnökeként tevékenykedett.  
Nevéhez fűződik több ezer újságcikk és televíziós riport, valamint a 7lap, az első magyar színes műsorújság kiadása is.
(BrandTrend)