Kategória: Aktuális.
A GfK Ukraine 2014 végéig meghosszabbította szerződését az ukrajnai televíziós iparág érdekeit képviselő Televíziós Iparági Bizottsággal (TIB), mely szervezet a vezető televíziós adókat, médiaügynökségeket és a hirdetőket képviseli. Ukrajna jelenleg állítja át hírközlési csatornáit digitálisra. Ez a tervek szerint 2015-re fejeződik be. A TIB számára azért fontos az adatgyűjtés folyamatosságának biztosítása, mert így meg lehet majd határozni, hogy az átállás milyen hatással jár majd a fogyasztók viselkedésére. 
2002 és 2007 között a GfK Ukraine az 50.000 fő feletti településeken gyűjtött közönségadatokat. 2008 óta kiterjesztette tevékenységét, és televíziós nézettségmérése immár az egész országot lefedi. Összesen 17 millió ukrán háztartás 44 millió négy év feletti nézője rendelkezik televíziókészülékkel. A tévépanel esetében 2.500 reprezentatívan kiválasztott háztartásból 6.300 fő küld napi rendszerességgel jelentést az általa nézett programokról. A közönségmérést a Telecontrol VIII felhasználásával végzik, mely technológiát a GfK Telecontrol svájci leányvállalata fejlesztette ki.
Belgiumban a GfK 2013 végéig ismét elnyerte az ország mind a 150 rádióállomásának méréséről szóló megbízást. Az Egyesített Iparági Bizottság, az ország legfontosabb rádióállomásainak szövetsége 2005 óta másodszor kötött szerződést a GfK Audimetrie-vel. 
A GfK Audimetrie összesen 24.000 főt kérdez meg évente három hullámban. Belgiumban a maga nemében ez a legnagyobb felmérés. Egy személyes interjút követően a megkérdezettek írott vagy online naplót vezetnek hét napon keresztül, melyben részletesen feljegyzik, hogy mikor és mennyi ideig melyik állomást hallgatták. 
A GfK Audimetrie 1997 óta rendelkezik tévés közönségmérésre szóló szerződéssel. Két tévés panelt működtet, – egyet a francia nyelvű részen, egyet pedig a flamand nyelvű részen – és az előző napi közönségmérés adatait minden nap közzéteszi a piac számára. Az Északi és Déli panel egyenként 750 háztartásból áll, és a 10 milliós négy év feletti népességet reprezentálják. A GfK Audimetrie az egyetlen vállalat Belgiumban, amely közönségméréseket végez rádiók és televíziók részére.
(BrandTrend)