Kategória: Aktuális.
Az együttműködés 2010 nyarán kezdődött, amikor az ügynökség a benyújtott kommunikációs tervek alapján, tender nélkül kapott felkérést a világ legnagyobb márkaértékelési és -díjazási rendszere magyarországi kommunikációs feladatainak ellátására. Az ügynökség koordinálta a Superbrands és a MagyarBrands programok teljes körű kommunikációját, többek között az utóbbihoz kapcsolódó tavaly őszi MagyarBrands Konferencia, illetve a decemberi Superbrands Gála PR-feladatait is.
2011-ben az ügynökség a Superbrands és a MagyarBrands programok éves PR stratégiájának kialakítása és annak megvalósítása mellett a PxB Kiadó kommunikációs feladatainak ellátásában is részt vesz.
Ugyancsak meghívásos tenderen nyerte el az ügynökség az idén először megrendezésre kerülő Dining Guide Food Show kommunikációs feladatait. A június eleji Kelet-Közép-Európa legnagyobb gasztrokulturális fesztiváljának célja, hogy Budapestet a régió kulináris fővárosává tegye. 2011 áprilisától a New York Kávéház és Étterem PR feladatait is ellátja az ügynökség. A megbízást felkérés alapján nyerték el.
A sensation360 látja el a Holland & Barrett vitamin, ásványi anyag és étrendkiegészítőkkel foglalkozó lánc első magyarországi üzletének PR kommunikációs feladatait. A megbízó nem írt ki tendert, az ügynökség felkérés alapján végzi az üzlethez kapcsolódó megbízást. A bevezető időszakban az ügynökség feladata, hogy márka- és termékkommunikáción keresztül minél szélesebb körben megismertesse a Holland & Barrett által kínált termékeket, és PR eszközökkel támogassa a bolt marketing tevékenységét.  
Szintén a sensation360-at választotta  jubileumi kampányának kommunikációs partneréül az idén 20 éves Oriflame Magyarország. A meghívásos tenderen elnyert megbízás első lépéseként országszerte 6 helyszínen jéginstallációs kiállítás és online fotópályázat szervezésével indult a közös munka. A születésnapi PR kampány mellett az ügynökség idén is folytatja az "Egy fa élete" elnevezésű iskolai faültetéssel egybekötött, országos irodalmi- és rajzpályázat is kommunikációját, amelyre még a tavalyi évben kapott megbízást az Oriflame-től. 
Az ügynökség örömmel vállalta el a GREY Reklámügynökség felkérését, az ef Zámbó and YOU kezdeményezés kommunikációs feladatainak ellátására. Az akció ef Zámbó István, – a hazai underground élet egyik polihisztora – személye köré épül, melyben húsz szerencsés jelentkező együtt készítheti el a világ első közösségi művészeti alkotását, így hozva közelebb az emberekhez a kortárs művészetet az internet segítségével.
(BrandTrend)