Kategória: Aktuális.
Április 4-étől új műsorvezetők köszöntik a Magyar Televízió félnyolcas Híradójának nézőit. Szöllősi Györgyi és Alföldi Zoltán, valamint Varga Edit és Gulyás István együtt várják majd az MTV nézőit.
"Egy új csapat új tagjaként folytatom a munkámat. Nagyon várom az átalakuló közmédia-rendszer kihívásait"- mondta Alföldi Zoltán, akit híradós-műsorvezetőként ismer már az ország, hiszen korábban több csatornán vezetett hír- és háttérműsorokat. 
"Nagyon szeretem a háttérműsorokat nemcsak készíteni, vezetni is. Ezért nagyon boldog voltam, amikor felkértek a Híradó és a vasárnap este jelentkező műsor vezetésére. Egyszerre minden álmom teljesült" – nyilatkozta Szöllősi Györgyi.

Sz__ll__si_Gy__rgyi_Alf__ldi_Zolt__n_IMG_2620_1

A másik páros két tagja Varga Edit és Gulyás István, akik szintén nem ismeretlenek az MTV nézői előtt. A Duna Televízió hír- és közéleti adásainak eddigi-, az MTV Híradójának korábbi műsorvezetője, Varga Edit ismét az MTV stúdiójából köszönti majd kollégájával a nézőket. "Megtisztelő a feladat, pályám fontos állomásának tartom, hogy az új Hírcentrum csapatának tagja lehetek" – mondta, nem kis várakozással. 

Varga_Edit__Guly__s_Istv__n_IMG_2777_1_1

"Háttér és elemző adásokban már egyaránt konferáltam. Híradós műsorvezető viszont még soha nem voltam. Ezért nagy izgalommal tekintek az új feladat elé" – árulta el Gulyás István, aki Szöllősi Györgyivel a Híradó mellett az MTV Pulitzer-emlékdíjas műsorát, Az Estét is vezeti heti váltásban. 
A hétvégi Híradók műsorvezetője Acél Anna lesz, a hét utolsó napján pedig mostantól Vasárnap Este címmel 50 perces politikai háttérmagazinnal várja Az Este két házigazdája az m1 nézőit, ismert közéleti személyiségekkel, gazdasági szakértőkkel beszélgetve.
(BrandTrend)