Kategória: Aktuális.
2011-ben 288 négyfős csapat és 365 egyéni versenyző indult a versenyen. A csapatok egyike a Corvinus Egyetemen tanuló, elsőéves hallgatókból álló ALAP néven versengő formáció, melynek három magyar és egy holland egyetemista a tagja. 
Összesen 5 kontinens 45 országából, több mint 200 egyetem 1.517 diákja vágott neki az első fordulónak 2010. február 9-én. Az első részben a CEMIS által tervezett gazdasági szimulációban mérték össze felkészültségüket 6 fordulóban. Ennek során a csapatoknak hat egymást követő szimulált turisztikai szezonon keresztül kellett bizonyítaniuk képességeiket egy hotel vezetőségeként. Feladatuk volt az üzemelési és pénzügyi döntések meghozatala, mint például az alkalmazottak felvétele és elbocsátása, nemzetközi területekre való terjeszkedés, beruházási döntések, vagy éppen a hotel részvényeseinek tájékoztatása. 
Az induló 288 csapatot 8-asával tabellákra osztották, melyben az erős nemzetközi versenytársak mellett sikerült az ALAP-nak az első helyet megszereznie. Az első forduló végeztével a versenyben részvevőknek egy "bemutatkozó csomagot" kellett összeállítaniuk kreatív fotóval és csapatleírással. A száraz, de izgalmas döntéshozatalok, viták után, fontos volt megmutatniuk eredeti és konstruktív gondolkodásukat, marketing érzéküket a feladat során.
A versenyben a szimuláció 35%-os és a bemutatkozás 10%-os súllyal bírt, így a legfontosabb rész még hátra volt: a csapatok március 9-én kaptak egy esettanulmányt, és egy hét állt rendelkezésükre, hogy megoldják az ebben szereplő ország, Peak Land ivóvíz szolgáltatási, annak kiszervezési, privatizációs és koncessziós problémáit
A zsűri valószínűleg nagyra értékelte a frappáns és konstruktív megközelítést, s a pontszámokban ezt ki is nyilvánította. Április elsején érkezett a hír, mely nem volt április elsejei tréfa, hogy a csapat a világszintű versenyben a második helyen áll, és meghívást kapott Rigába a döntőre. Két hónap versenyzés és kihívásokkal teli feladatok után várják a verseny legnehezebb részét, amikor személyesen mérhetik össze kreativitásukat, probléma megoldó képességüket a verseny többi résztvevőjével
(BrandTrend)