Kategória: Aktuális.

Az oldal látogatóinak közel kilencven százaléka a 40 és 60 év közötti nő. Többségük városban él, ötből négyen közép vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek.

"Az Ötvenentúl.hu népszerűsége folyamatosan növekszik, ami azt igazolja, hogy a 45-65 év közötti felhasználók nemcsak jelen vannak az interneten, hanem magabiztosan keresik az érdeklődésüknek megfelelő információkat. Az Ötvenentúl.hu karácsonyi mellékletére 200 ezernél is több alkalommal kattintottak. A negyvenes, ötvenes korosztály tehát már nemcsak korábbi szokásai alapján akarja megünnepelni a karácsonyt, hanem új recepteket gyűjt, kíváncsian keresi milyen ajándékokkal, dekorációs ötletekkel lepheti meg hozzátartozóit, és hogyan hozhatja magát a legjobb formába az ünnepi időszakra. Érdeklődéséhez pedig ma már az interneten keres és talál információkat." – mondta Berényi Mariann, az Ötvenentúl.hu szerkesztője.

Az újdonságokra való nyitottság mellett persze a hagyományok és a nosztalgia is fontos az ötvenesek számára. A látogatók hozzászólásai, fórumbejegyzései, blogjai arról tanúskodtak, hogy a friss élménybeszámolók mellett ez a korosztály szívesen osztja meg emlékeit, örömeit, bánatait ismerőseivel, miközben az oldal videotárában megtalálható slágereket hallgatja.
(BrandTrend)