Kategória: Aktuális.

"Bízunk abban, hogy a képernyős vitákban a kormány- és az ellenzéki oldal képviselői egyaránt részt vesznek, mert közösségi érdek, hogy az MTV teret adjon a társadalmi párbeszédnek." – ezt a Nap-keltét váltó Ma Reggel című műsor megbízott felelős szerkesztője, Horváth Szilárd és az adássorozatot felügyelő Közéleti Főszerkesztőség vezetője, Dobos Menyhért nyilatkozta egy nappal azelőtt, hogy szeptember 28-án elindult a Magyar Televízió új műsora. Várakozásaik immár megvalósulhatnak, miután a stúdió vendége volt az MSZP egyik vezetője, Mesterházy Attila frakcióvezető. A szerkesztőség reméli: a jövőben rendszeresen számítani lehet arra, hogy a kormányzópárt minden meghatározó személyisége elfogadja a meghívást.

Az MTI október 1-én jelentette, hogy az MSZP vezető politikusai addig nem vesznek részt a Ma reggel című műsorában, amíg nem tisztázódik a jogi helyzet a Nap-kelte szerződésének megszüntetése ügyében. Azóta kiderült, hogy jogsértő volt az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének az a nem egyhangúlag elfogadott határozata, amely a megszüntetett Nap-kelte visszaállítására szólította fel Medveczky Balázs ügyvezető alelnököt – ezt a közalapítvány ellenőrző testülete állapította meg. Az MTV ügyvezető alelnöke is ezen az állásponton volt.

A Ma Reggel mind a nézők, mind a hirdetők körében elfogadott lett: nézettségével megőrizte vezető helyét a reggeli műsorsávban, az MTV pedig naponta már több mint 1 millió forint reklámbevételre tesz szert ebben az idősávban. Korábban a Nap-kelte sugárzása pénzbe került: a műsor reklámidejét például saját értékesítésre a jelenlegi bevétel feléért, 550 ezer forintért kapta meg Gyárfás Tamás producer cége. Ezen túl az MTV archívumát is használhatta, a köztévé állta a Nap-kelte úgynevezett vonalköltségét, vagyis a közvetítéshez szükséges optikai kábel üzemeltetését, továbbá a Nap-keltében résztvevő, de az MTV-nél alkalmazásában álló 6 munkatárs, köztük három műsorvezető és Lakat T. Károly szerkesztő bérének költségét és járulékait. Tény, hogy a költözés előtt az MTV számára kedvezőbb volt a külső gyártás, ám a Magyar Televízió új gyártóbázisán már minimális költséggel tudja előállítani a Ma Reggelt.

Ma_reggel_studio

A Ma Reggel reklámbevétele azért is nagyon fontos, mert az MTV forráshiányos lett. A kuratóriumi elnökség ugyanis szeptember elején mégse járult hozzá a korábban általa is támogatott 2,45 milliárdos hitel felvételéhez. Ezen túl a jövő évi költségvetési törvényjavaslat is sújtja az MTV-t: abban 7,1 milliárdos elvonás szerepel, amit Jánosi György szocialista politikus – a Nap-kelte megszüntetése körüli viták hevében – még megtoldott: további 2,45 milliárd forint elvételét javasolta. Mindezt az MTV elfogadhatatlannak tartja a nézők szempontjából is: a társadalmai párbeszéd első számú fórumát, a vezető köztévét ugyanis nem lehet padlóra küldeni, különösen nem a jövő évi választásokra tekintettel.   
(BrandTrend)