Kategória: Aktuális.

A megnövekedett feladatok a már bizonyított munkatársak (Kató Lenke és Rostási Szabó Zsófia) mellett olyan szakember bevonását indokolták, aki szerzett tapasztalatot hasonló területen, ugyanakkor széleskörű szakmai ismeretekre is támaszkodhat.

A választás Macher Szabolcsra esett, aki tanácsadói tevékenysége mellett 2008-ban és 2009-ben a Magyar Reklámszövetség megbízásából az egri Reklámkonferencia szakmai igazgatója volt, korábban pedig az OmnicomMediaGroup holdingot és az OMD médiaügynökséget vezette.

"Meggyőződésem, hogy Szabolcs személyében olyan szakemberrel erősítettünk, aki képes és kész arra, hogy újabb sikerekhez segítse a Magyar Fogyasztó Platformot. Közös törekvésünk, hogy 2010-ben még több élményt és még több tudást osszunk meg a konferenciákon vagy egyéb médiumokon keresztül az MFP közösségével" – mondja Iglódi Csaba, az MFP alapítója és elnöke.

Macher feladatai közé tartozik a 2010 első félévére meghirdetett MF Sport, MF 50 valamint egy további konferencia tartalmi előkészítése és megvalósítása, illetve a rendezvényekhez kapcsolódóan megjelenő Magyar Fogyasztó szaklap tartalmi koordinálása. Emellett konzulensként vesz részt a további aktivitások tervezésében és kivitelezésében.

"Nagy megtiszteltetésnek élem meg az MFP felkérését, hiszen a koncepciót – a fogyasztók különböző csoportjait középpontba helyező, több dimenzióban/médiában gondolkodó, folyamatosan fejlődő platform gondolatát – a kezdetektől izgalmasnak találtam. Értékes és érdekes tartalmat előállítani, és azt a lehető legtöbb csatornán keresztül hasznosítani – ez a jövő a konferenciák világában is." – mondta Macher Szabolcs.
A részletes program megtekinthető: www.magyarfogyaszto.hu/2010
(BrandTrend)