Kategória: Aktuális.

"Az LBS-üzletág az elmúlt hónapokban ugrásszerűen fejlődött, köszönhetően a technológia megszilárdulásának, a javuló ár-teljesítmény aránynak és a fogyasztók számára vonzó helyszín-alapú alkalmazásoknak" – mondta Annette Zimmermann, a Gartner elemzője.

A fogyasztói elhelyezkedés-alapú szolgáltatásokból származó bevételek 2008-ban nem érték el az egymilliárd dollárt, de a Gartner szerint ez év végére megközelítik majd a 2,2 milliárd dollárt. Ebből Észak-Amerikáé lesz a legnagyobb hányad, a becslések szerint mintegy 713,7 millió dollár.

"Az előfizetések számának növekedése az ingyenességen áll vagy bukik" – mondta Ms. Zimmermann. "A versenykörnyezet megváltozik, és a legtöbb mobilszolgáltatónak máshogy kell majd megközelítenie az LBS-t és a fejlesztőkkel történő együttműködést."

Jelenleg az észak-amerikai és a nyugat-európai felhasználók 10-15%-a használja ki az ingyenes szolgáltatásokat. A kutatócég szerint ez az arány 2013 végére akár 40-50% is lehet. A mobilos alkalmazások és az egyre nagyobb számban elérhető helyszín-alapú szolgáltatások válnak majd a fejlődés mozgatórugójává – persze a mobilmarketing lehetőségekkel karöltve. A helyi üzletekbe szóló digitális kuponok például a helyi jellegű keresésekkel együtt fejlődnek majd.

Jelenleg a már kedvelt, jól bevált navigációs alkalmazások még mindig népszerűek Európában és Észak-Amerikában.
"A navigációs szolgáltatások területén további növekedés várható" – mondta Alex Bloom, a Handango mobiltelefonos alkalmazásokat készítő cég vezérigazgatója. "A jövőben ahelyett, hogy két külön eszköz állna rendelkezésünkre, a mobil és a navigációs készülék, a GPS-képes eszközök valószínűleg egy sor olyan ember számára is vonzóvá teszik a technikát, akik eddig kimaradtak belőle."
(DMSZ-eMarketer)