Kategória: Aktuális.

A bátorságot emelte ki az újságírók legfőbb erényeként Kelen Károly, a Népszabadság szerkesztője, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy egy érdeklődő újságíró nem megy el semmi mellett, amiről nem tudja mi az. Szerinte fontos, hogy legyen tágabb kitekintésük, és ne elégedjenek meg a honi újságírók és publicisták ismeretével, tekintsenek ki külföldre, és iratkozzanak fel például a New York Times hírlevelére.

Neltz János a zsűri elnöke, a Magyar Rádió szerkesztője néhány kritikai észrevétel mellett azt hangsúlyozta, hogy nagyon elégedett volt a nyertesek munkáival, és azokéval különösen, akik csak hajszál híján csúsztak le a díjazottak listájáról. Szerinte a munkák nagyon színvonalasak voltak, de a főszerkesztőket megszólítva azt is elmondta, figyeljenek arra, hogy újságíróik legyenek tisztában a sajtóműfajokkal.

A díjazottak:

Év írása 2008:
Publicisztika – Váncsodi József – Confabula (PTE) – a kő mArad
Kritika – Vass Attila – SZTE Hökkentő (SZTE) – A vér kötelez – negyedszer
Riport – Balogh Dániel – Műhely (BME) – Amikor életpályánk útelágazáshoz ér
Interjú – Mécs Anna – Tétékás nyúz (ELTE TTK) – A sosemvolt matematikus
Pál Imre emlékdíj – Barka Nikoletta – Tű (SZTE) – Ismerted Pál Imrét?

Év fotója 2008:
Hír-, eseményfotó – nem osztottak díjat
Portré – Sándor Eszter – ELTE BTK – Hajléktalan; Németh Juci
Művészet, tudomány – Csortos Szabolcs – PTE – Globális felmelegedés szabadon

Pro Sperare 2008:
Bárczium – ELTE BGGyFK
Belvedere Meridionale

Hallgatói újságírásért díj:
Szabó Zsolt, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemének (BME) vegyészkari lapjánál kezdte pályafutását, majd jelen volt az Edupress indulásánál is, illetve elindította, és azóta is működteti a BME Műhely című lapját.
Skultéty Tamás, a korábbi HÖKOSZ-elnök tárgyalt Bokros Lajossal a tandíjtüntetéskor, és a MESE indulása az ő támogatásával valósulhatott meg.

Az idén először hirdették meg az Év Campus Honlapja elnevezésű versenyt három kategóriában, melyre 33 nevezés érkezett. A zsűri tagjai szerint vegyes volt a mezőny még fejlesztésre szoruló portáloktól a profin kivitelezett, egységes arculati elemekkel megjelenő, könnyen kezelhető, megfelelő mennyiségű információt tartalmazó weboldalakig. Amit egyelőre egységesen hiányoltak a portálokról, az interaktivitás, ebben még tovább kell gondolkodniuk a készítőknek.

Örömünkre szolgál, hogy rendkívül nagy érdeklődés kísérte az Év Campus Honlapja versenyt, mind a hallgatók, mind a felsőoktatási intézmények részéről. A közönségszavazásra biztató felhívások, bannerek megjelentek szinte minden nevező oldalán. – mondta el Tibenszky Moni Lisa, az Év Campus Honlapja innovatív díj és verseny ötletgazdája. Célunk az volt, hogy a hallgatói lapok szakmai képviselete mellett teret biztosítsunk a campusokon fejlődésben lévő online kommunikációs felületek bemutatkozására, megmérettetésére. Bízunk benne, hogy a sajtónyilvánosság és a zsűri szakmai tanácsai segíteni fogják a versenyzőket a további előrelépésben – egészítette ki Tibenszky Moni Lisa.

Az Év Campus Honlapja verseny díjazottjai:

Intézményi kategória, megosztott első hely: www.pte.hu – PTE
Intézményi kategória megosztott első hely: www.kodolanyi.hu – KJF
Kampusz kategória: www.hallgato.com – DE
Oktatási- és ifjúságtematikus kategória: www.diplomatnekem.hu – MÜTF
Közönség-díj, 2037 szavazattal: www.ektf.hu – EKF
Különdíjak: www.duf.hu – DF; www.the-online.hu; www.uy.hu – BKF – bkfm
(BrandTrend)