Kategória: Aktuális.

Az évente megrendezett országos felsőoktatási programban közel 40.000 új diákadathoz jutott a direkt marketing ügynökség, s ezzel hatszámjegyűre növelte teljes adatállományát. Az alapvető személyes adatok mellett életmódra és vásárlási szokásokra utaló információkat is gyűjtöttek.

Anko Reijnders a Linea Directa Communications ügyvezető igazgatója szerint a diák monitor adatai kiemelt értékkel rendelkeznek.
A fiatalok számos cég, így bankok, biztosítók, távközlési és kozmetikai vállalkozások marketingtevékenységének középpontjában állnak. A marketingesek pedig minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy közvetlen kapcsolatot építsenek vásárlóikkal. Az ügyvezető szerint programjuk lehetővé teszi, hogy ezek a vállalatok SMS, e-mail, postai levél vagy akár telefonos megkeresés útján kommunikáljanak a fiatal felnőttekkel, vagy ösztönözzék őket arra, hogy részt vegyenek bizonyos nyereményjátékokban.

A Navigator program és a hozzá kapcsolódó adatbázis tevékenységek projekt menedzsere, Pászti Nikoletta szerint a felmérés felszínre hozott néhány igen érdekes tényt: A 2008-as diák monitor eredményei alapján a megkérdezett több tízezer fiatal 71 százaléka beszél angolul, közel fele már rendelkezik hordozható számítógéppel, 3 százalékuk pedig hetente vásárol interneten vagy csomagküldő szolgálaton keresztül.

"Olyan jól szűrhető adatbázist hoztunk létre, amely megfelel számos különleges marketingszükségletnek. Ennek következtében ügyfeleink számára adottak az alapok, hogy sikeresen kivitelezhessenek egy interaktív kampányt" – tette hozzá a projekt menedzser.

Magyarországon már megkezdődtek a 2009-es, kilencedik Navigator előkészületei, de a diák monitor idén várhatóan más közép-kelet-európai országokban, így Szlovákiában, Csehországban és Romániában is megvalósul.
(BrandTrend)