Kategória: Aktuális.

Ennek során különböző műszaki cikkeket (LCD televízió, kondigép, mosógép stb.) kínált kedvezményes áron. Az akcióról reklámújságjaiban és internetes oldalán tájékoztatta a fogyasztókat.

A GVH vizsgálata megállapította, hogy az akció több ponton is megtévesztő volt a fogyasztók számára. A hirdetett időszakban több áruházban az egész akció ideje alatt nem lehetett megvásárolni az akciós termékeket. Más esetben pedig volt ugyan indulókészlet, ám ez olyan irracionálisan alacsony volt, hogy a reklámozási időszak elején máris készlethiány alakult ki.

A GVH szerint ez a magatartás megtévesztő, hiszen a reklámújságok azt ígérték, hogy az adott termékek a megjelölt időszakban elérhetőek lesznek. Az persze nem várható el a kereskedelmi vállalkozásoktól, hogy a készletek magasan tartásával minden körülmények között elkerüljék az áruhiányt, ám az mindenképpen a fogyasztók megtévesztésének minősül, ha az akciós terméket egyátalán nem lehet megvásárolni az akció ideje alatt, vagy már az akció elején elfogy az irreálisan alacsony indulókészlet miatt.

A tapasztalatok szerint ugyanis a reklámozott termékek zömét az akciós időszak elején értékesítik a kereskedők, ezen belül is kiemelkedő súlya van a legelső napnak. Az is tény, hogy az akciókról adott hirdetések alkalmasak a fogyasztók áruházba történő becsábítására. Márpedig a reklámokkal becsábított fogyasztók vásárlásai nem szorítkoznak az akciós termékekre, így reklámkampánynak forgalomnövelő hatása is van.

Mindezek miatt akciójával a Metro Kft. megtévesztette a fogyasztókat, ezért a GVH 5 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. A bírság összegét növelte, hogy a magyar piac egyik legnagyobb kereskedelmi vállalkozása követett el jogsértést, reklámújságjai jelentős vevőkört értek el. Ráadásul a Metro ellen már folyt GVH eljárás, így pontosan tudnia kellett, milyen követelményeket kell teljesítenie, amikor meghirdet egy akciót. Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy a megtévesztő tájékoztatás rövid időre vonatkozott, a kifogásolt magatartás kevés termékre terjedt ki és az áruházak szűk körét érintette.
(BrandTrend)