Kategória: Aktuális.

Ez évben is megrendezésre kerül – idén immár hetedik alkalommal – a hazai online tér legnagyobb versenye, az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által közösen meghirdetett "Az Év Honlapja" online marketingkommunikációs pályázat.

Néhány alapinformáció „Az Év honlapja” pályázattal kapcsolatban:

"Az Év honlapja" verseny a hazai online térben megjelenő honlapok versenye;
célja a hazai online kultúra erősítése, illetve a hiánypótló, értékteremtő, kiemelkedő minőségű honlapok díjazása.
– pályázók száma évről évre nő, a tavalyi évben már 167 nevezés érkezett be
– az
www.evhonlapja.hu honlapot évente többtízezer érdeklődő olvassa
– a pályázatot az online szakmai közönség folyamatosan figyelemmel kíséri

A 2008-as pályázatot a szokásos weboldalon lehet benyújtani – www.evhonlapja.hu – a "Jelentkezési lap" menüpontban.

A pályázat tárgya:

A pályázó által vagy a pályázó megbízásából fejlesztett magyar nyelvű, a pályázat időtartama alatt már működő honlap. A pályázatot benyújthatja vállalkozás vagy magánszemély, aki a honlapot fejlesztette vagy a honlap tulajdonosa, amennyiben a honlap a magyar gazdaság területén működik. A díjat a pályázó (pályázati díjat befizető) kapja, illetve veheti át.

Nevezési kategóriák:

• Kultúra
• Oktatás
• Kereskedelem
• Média
• Kormányzat és települések
• Márkasite
• Ipari web
• Szolgáltató
• Egészségügy
• Az év kreatív online megoldása (banner, sticky, popup, microsite,… )
• Non profit
• Ifjúsági (14-18 év között)

A 2008. évi pályázat újdonságai:

Ifjúsági Díj
Új, hiánypótló kategóriával bővült a pályázat: az Ifjúsági (14–18 év között) kategóriában 14–18 év közötti személyek által fejlesztett, nem kereskedelmi céllal létrehozott weblap nevezhető. Az Ifjúsági kategóriában nincs nevezési díj.

Közönség Díj
A nevezett honlapokra a verseny lezárását követően november 30-ig lehet Az Év honlapja oldalon szavazni. A közönségszavazás regisztrációhoz kötött, egy e-mail címről mindösszesen egyetlen szavazás lehetséges, illetve érvényes a szavazás teljes ideje alatt.

Minőségi Díj
A Minőségi Díj egy minőségi tanúsítvány, amely nem egyenrangú, illetve egyenértékű az általános kategóriákban kiosztott díjakkal. Ezt a tanúsítvány a zsűri azon honlapoknak ajánlja fel, amelyeket neveztek ugyan a versenyre, azonban nem győztek kategóriájukban, mindazonáltal a zsűri szempontrendszere szerint az adott honlap minőségi szintje kiemelkedő, illetve érdemes a Minőségi Díj tanúsítványának viselésére.

A pályázatok beadási határideje: 2008. október 19.
(BrandTrend)