Kategória: Aktuális.

A képviselő saját honlapjának a www.pettkoandras.hu-nak működési költségeivel hasonlítja össze a sokat kritizált www.sajto.kormanyszovivo.hu szájtot és ha már a kormányszóvivői érvelés szerint egy képviselőnek többletjogosultságai vannak – szeptember 1-ig személyesen szeretne tájékoztatást kapni arról, hogy valójában hány ember tájékozódását segíti a "szuperportál".

A Magyar Demokrata Fórum szerint nem lehet lezártnak tekinteni a kormányszóvivői luxusportál ügyét, hiszen semmi sem indokolja az elkészítésére fordított 200 millió forintos, horribilis összeget. Napnál világosabb ugyanis, hogy egy, a jelenleginél sokkal profibb internetes oldalt a szóban forgó ár töredékéért is el lehet készíttetni. MDF ezért nemrégiben írásbeli kérdést intézett Gyurcsány Ferenchez, melyben arra kérte a miniszterelnököt, hogy tisztázza: miért kerül a piaci ár többszörösébe az internetes oldal. A Miniszterelnöki Hivatal válaszleveléhez egy meglehetősen hosszú kiadási listát is mellékelt, melyből kiderült: a kormány matematikai hibát nem vétett, hiszen a végeredmény valóban 200 millió forint volt. Ugyanakkor az egyes tételeket megvizsgálva felmerül a kérdés, hogy miért kellett mindenből a legdrágábbat megvásárolni, amikor az oldal jelenleg igencsak szerény szolgáltatásokat nyújt.

Az MDF továbbra is felháborítónak tartja, hogy a honlap elutasította Pettkó András regisztrációs kérelmét, holott annak célja elvileg "az információk lehető legszélesebb körben, lehető legtöbb emberhez való eljuttatása". Az indoklás szerint a regisztráció csak a sajtó munkatársainak engedélyezett, ami azért is érthetetlen, mert az oldal magánembereknek szóló verzióján csupán egy-két sajtótájékoztató anyaga látható. Tekintettel arra, hogy a kormányszóvivő úgy érvelt: egy képviselőnek több jogosultsága van, mint egy "átlagembernek", az MDF személyesen szeretne betekintést nyerni a statisztikai adatokba, hogy végre kiderüljön: vajon mennyi ember tájékozódását segíti a szuperportál. Pettkó András ezért arra kéri a kormányszóvivőket: jelöljenek ki szeptember 1-ig egy időpontot, amikor személyesen adnak választ a következő kérdésekre:

– Auditálják-e független ügynökséggel a látogatottságot, vagy csak házi felmérést végeznek? Mennyire kifinomult a mérés? Mérik-e külön a látogatás-, a látogató-, illetve az oldalletöltéseket, illetve az egyes közlemények olvasottságát?
– Mit lehet tudni a szerkesztőség összetételéről? Kik dolgoznak a portálnál?
– Milyen viszony van a honlap és a Magyarország. hu, vagyis a kormányzati szolgáltatói portál között?
– Ha a portál egyértelműen a sajtónak szól, akkor ennek megfelelően milyen átszervezéseket, csökkentéseket végeztek a már meglévő miniszterelnöki kommunikációs szervezetben?
– már lezajlott kormányszóvivői és egyéb tájékoztatókat miért nem lehet megtekintenie az állampolgároknak? Miért csak az önkényesen kiválasztott videófelvételeket – szám szerint 5-öt – lehet megnézni? Miért vannak egy ekkorra tárhelyen lebutítva a fényképek?
– Hogyan értékelik a hardverbeszerzések szükségességét két hónap tapasztalata után? Kihasználják-e a vásárolt informatikai eszközöket?
– Mennyi kérdés érkezik egy sajtótájékoztató alatt? Szűrik-e a kérdéseket? Miért van korlátozva a karakter szám egy ilyen nagy tárhelynél?
– Miért csak egy platformmal működnek az oldalak PLD Macintosh-on miért nem megy?

Az MDF bízik benne, hogy mihamarabb választ kap a kormányszóvivőktől, ugyanis összehasonlítva a www. sajto. kormanyszovivo. hu és a www. pettkoandras. hu oldalak szolgáltatásait, megállapítható: a fórumos honatya személyes honlapja szinte ugyanazokra képes, mint a kormányzati, holott arra 2002-óta /6év alatt /1 millió forint sem lett elköltve.
(www.pettkoandras.hu)