Kategória: Aktuális.

Az év hatodik hónapjának végén a hívás fogadására alkalmas (aktív) SIM-kártyák száma alapján a Pannon piaci részesedése az előző havi 35,04 százalékról 35,22 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 20,70 százalékról 20,75 százalékra nőtt, míg a T-Mobile részesedése 44,26 százalékról 44,03 százalékra csökkent.

Az aktív kártyaszámon belül 2008 második negyedévében megtorpant a havi előfizetéssel, utólagos fizetéssel igénybevett SIM-kártyák részesedésének növekedése és ezzel együtt az előre fizetett (pre-paid) kártyák részesedésének csökkenése. Június végén az ügyfeleknek 62,1 százaléka használt pre-paid kártyát, míg 2008 első negyedévének, azaz március végén „csak” 62 százalékuk, 2007 végén pedig még 62,4 százalékuk. Az úgynevezett feltöltőkártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, akkor aránya a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt. Azóta ez az arány egészen a mostani negyedévig folyamatosan csökkent.

A forgalmazásban részt vevő előfizetések száma 2008. június végén a májusi adattal megegyezően 10 millió 262 ezer volt. Ez 132 ezres növekedést jelent 2007 végéhez és 797 ezres növekedést 2007. június végéhez képest.

A forgalmazásban részt vevő előfizetések száma alapján a T-Mobile piacrészesedése 45,36 százalékról 44,93 százalékra csökkent, a Vodafone részesedése 21,53 százalékról 21,80 százalékra, a Pannoné pedig 33,11 százalékról 33,27 százalékra emelkedett.

A három szolgáltató piaci része mind az aktív, mind a forgalmazásban résztvevő ügyfelek száma alapján kis mértékben változott 2008 első félévében, illetve az eltelt egy éves időszakban.

A három mobilszolgáltató ügyfelei 2008 júniusában 3914, 2008 első félévében pedig 25 221 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a mobilszámok 2004. május elseje óta igénybe vehető hordozhatósága eddig összesen 219 685 számot érintett.
(BrandTrend)