Kategória: Aktuális.

Csepeli Lajos, a Coop-Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: „a Coop-csoport, mint magyar versenyző pontosan tudja, hogy milyen az évek alatt megerősödött nehéz versenykörnyezetben helyt állni. Az üzletben és a sportban egyaránt felértékelődik az értékek megőrzése, kiemelt jelentőséggel bírnak az emberi tulajdonságok, a teljesítmény, a küzdés és kitartás.”

A COOP 1996 óta arany fokozatú főtámogatója a Magyar Olimpiai Csapatnak, kiemelt szponzora a hazai kézilabda- és vízilabda-válogatottnak. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalás keretében az olimpiai eszme, a mozgalom népszerűsítésére, a közösségi tudat erősítésére. A COOP feltett szándéka, hogy továbbra is támogassa a magyar olimpiai mozgalmat.

A COOP munkatársai Magyarországon elsőként, az athéni olimpiát követően immár második alkalommal indította útjára az olimpiai szurkolói mozgalmat, amelynek keretében az ország 1650 településén, mintegy 3000 COOP-boltban egy hónapon keresztül – június 4. és július 11. között – gyűjtötték a pekingi olimpiára utazó magyar sportolókat buzdító vásárlói és dolgozói aláírásokat és jókívánságokat.

Csepeli Lajos úgy értékelte, hogy a „Küldjünk egy közös HAJRÁ-t” mozgalomnak óriási sikere volt, a településeken jelentős hazai szurkolói bázist tudott generálni.
A pekingi olimpiára utazó magyar sportolóknak szóló buzdítást – hasonlóan az athéni olimpiára összegyűjtött 10 kilométer hosszú szalaghoz – kiviszik az olimpiai faluba, ahol a sportolók minden nap találkozhatnak vele, és így érezhetik, hogy odahaza szurkolnak értük.

Kárpáti, Farkas, Csepeli,Tóth Harsányi,Wichmann, Gedó 2_1

A COOP felvállalta, hogy a fiatal generáció elé példaképeket állít, hogy bebizonyítsa, az értelmes élet alapja a helyes célkitűzés, a cél elérése érdekében tett erőfeszítések, majd az elért értékek megbecsülése, ezért 120 kiemelt helyszínen 50 korábbi olimpikont állított a figyelem központjába az Olimpiai Staféta elnevezésű rendezvényei során.

A COOP az olimpia ideje alatt a COOP-üzletekben kereskedelmi akciót is hirdet. Azokat a termékeket lehet majd jelentősen olcsóbban megvásárolni, amelyeket a sportközvetítések nézése mellé kínálnak.

A komplex eseménysorozat végén a Co-op Hungary köszönti majd a Pekingből hazatérő magyar olimpikonokat, bajnokokat.
(BrandTrend)