Kategória: Aktuális.

"Amellett, hogy emberpróbáló feladat volt az elmúlt időszak ingázása a két ország és az ügyvezetői feladatok között, a változásra azért is szükség volt, mert a magyarországi Ringier komoly fejlesztések előtt áll, amihez nélkülözhetetlen az ügyvezető teljes koncentrációja és jelenléte.” – mondta Mihók Attila, a Ringier Magyarország ügyvezető igazgatója.
Jelena Drakuliæ – Petroviæ
2004 áprilisa óta dolgozik a Ringier Szerbiánál, 2008 áprilisától ügyvezető igazgató-helyettesként.

jelena_drakulic_foto_z_ras__19_a


Drakuliæ a Blic brand menedzserként kezdte meg a munkáját a cégnél, majd 2006-tól lapigazgatóként dolgozott.

2004 óta a Ringier vezető kiadóvá nőtt Szerbiában, amely megjelenteti a legnagyobb példányszámban eladott napilapot, a Blic-et, a piacvezető női hetilapot, a Blic Zená-t (2004), a szórakoztató Blic Puls-t (2005), az első ingyenes napilapot, a 24 satá-t (2006), és a bulvár Alo!-t (2007). Ez alatt az időszak alatt a Ringier Szerbia felvásárolta az APM Nyomdát, valamint az APM Transpress terjesztőcéget. A Ringier Szerbia emellett Bosznia-Hercegovinában is leányvállalatot nyitott, ahol megjelenteti a Blic lokális változatát.
Jelena Drakuliæ – Petroviæ szerb származású, nyelvészetet tanult a Belgradi Egyetemen, és médiamenedzsmentet a Tenessee Egyetemen, az Egyesült Államokban.
(BrandTrend)