Kategória: Aktuális.

Az eseménnyel párhuzamosan a nagyobb településeken megnövekedett a lehetőségek száma, ahol a közösségi szurkolás élményének hódolhatnak a focibarátok. Ahogy a sörözők felveszik étlapjukra az UEFA rendezvényét, úgy tér vissza ismét a kérdés a reklámiparban, valójában kivel és hol követik a szurkolók a mérkőzéseket. Nos, a válaszadók összesen 13%-a mondta, hogy a sportesemények miatt hajlandó eljárni ismerőseihez, vendéglátóipari egységbe beülni vagy szabadtéri közvetítéseken követni a pályákon történteket. Valamennyi meccsnéző focibarátra nézve azonban ez mindenképpen kevésbé jellemző tevékenység, sőt a minta mindössze 2%-ánál tekinthető gyakorinak, hogy nem otthon, kedvenc kanapéján ülve, hanem azon kívül követi a sporteseményeket.

A megkérdezett 251 rendszeres meccsnéző látszólag békésen együtt él a sporteseménnyel járó hirdetői aktivitással, sőt nincs kétsége afelől, hogy azok éppúgy szükségesek ehhez a produkcióhoz, ahogy sokmillió társával együtt ő maga is.

Nem gondolja, hogy ez negatívan befolyásolná a játékot, de elvárásai azért vannak a márkák megjelenéseit illetően. Azt például többnyire szeretnék, hogy az ott megjelenő támogató valahogy kapcsolódjon is az eseményhez, ne csak „ott legyen”. Az Adidas, mint az EB kapcsán leggyakrabban visszaidézett márka sikere többek között ennek is tudató be: bár a legtöbb csapatot is ők öltöztették be az eseményre, és még a játékvezetők is a háromcsíkos márkában léptek pályára. Nem nevezhető rossznak a Nike teljesítménye sem, akire bár kevesebben, de még mindig elég sokan emlékeztek. A hozzá egészen hasonló értéket kapott Puma pedig határozottan jobban szerepelt, mint a vele szerződésben álló nemzeti tizenegyek. Hazai sikerként elkönyvelhetjük, hogy a harmadik legtöbbet visszaidézett márka az Adidas és a Mastercard mögött a Borsodi volt.

deutschland1


A tévénézők arra is válaszoltak, szerintük hogyan kellene egy márkának leginkább úgy megjelennie, hogy az illeszkedjen az EB-hez: ebből a szempontból legjobbnak a csapatok szerelésén látható logokat tartották, de a McDonald’s játékoskísérő gyerekeit is nagyon oda illőnek találták. A futball sztárjai nemcsak a svájci és osztrák pályákon küzdöttek meg egymással, hanem a reklámokban is. Sőt, ez a mérkőzés egy olyan játékos győzelmét hozta, aki ott sem volt az EB-n: a Pepsi-filmekben látható Gera Zoltánra emlékezett ugyanis a legtöbb sportbarát, amikor arra kértük őket, nevezzenek meg olyan focistákat, akiket reklámfilmben láttak. A pályán kívüliség itt azonban úgy tűnik nem volt akadály, hiszen az öt legtöbbször említett labdarúgó közül mindössze csak a portugál Christiano Ronaldo vette ki ténylegesen is a részét a küzdelmekben. Érdemes megemlíteni még egy portugált, az éppen nem aktív Figo-t is, akire ugyancsak sokan emlékeztek, mint reklámarcra. A focirajongó tehát nemcsak nem felejti könnyen a kedvenceket, de alapvetően a velük együtt megjelenő márkákkal szemben sem negatív a hozzáállása. Ha úgy érzi azonban, hogy figyelmen kívül hagyják őt a reklámozók, nem a pénztárcáját, hanem a sárga, vagy esetleg a piros lapot veszi majd elő a zsebéből.
(BrandTrend)