Kategória: Aktuális.

Európában egyáltalán nem szokatlan, hogy egy közszolgálati televízión menjenek a meccsek, a mostani Eb-t például a köztévén adják Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Dániában, Észtországban, míg Nagy-Britanniában a BBC az ITV-vel állt össze a meccsek közvetítésére. De ezek a közszolgálati televíziók általában kijönnek a rendelkezésükre álló pénzekből, míg az MTV-nek a jogok megszerzésekor több mint négymilliárd forintnyi adóssága volt. Az Index arról ír, hogy a Világgazdaság 2006. májusi adatai szerint az Eb jogait a köztévé 900 millió forintért vette meg, információik szerint azonban ezek csak a tévés jogok, az internetes jogdíjakkal, illetve a közvetítés járulékos költségeivel együtt a futball-Európa-bajnokság körülbelül 1,3 milliárdjába került a köztévének. Azaz nekünk. Pontosabb adatokat azonban nem lehet tudni, mivel az MTV hivatalos közlése szerint gazdálkodásuk jelentős hányadát piaci szereplőként maga teremti elő, „ezért üzleti titokként kezeli a versenytárgyalások eredményeként megállapított árakat".

Az Index úgy tudja, hogy a 2006 nyarán lezáruló versenytárgyalások során az RTL Klub körülbelül 600 millió forintot ajánlott a jogokért, ezt fejelte meg az MTV, méghozzá nem is kicsivel. Az Index által megkérdezett, neve elhallgatását kérő RTL Klub-közeli informátoruk szerint annyit ajánlottak, amennyi a tervezett reklámbevételekből elvileg visszajöhetett volna, mivel nem a profit, hanem az esemény marketingértéke miatt akarták megszerezni a jogokat.

Az előző Eb-ket az az Európai Műsorszóró Unió (EBU) árusította, amelynek a Magyar Televízió is tagja, így jelentős árengedménnyel tudta megszerezni a közvetítések jogait, addig a 2008-as svájci-osztrák Eb-t már a Sportfive nevű cég értékesítette, amely minden eddiginél nagyobb bevételt, 600 millió eurót remélt, és kapott a tévécsatornáktól.

Ennek ellenére az MTV-nek bejött a futball-Eb, a reklámozóknak fontos 18 és 49 év közötti korosztályban a szokásos 9,7 százalékos átlagos nézettsége az Eb második hetére 22,7 százalékra nőtt, ezzel a második legnézettebb adó lett, és több nap nézettségi versenyét is megnyerte a mérkőzéseknek köszönhetően. Az általunk megkérdezett szakértők szerint azonban mindebből nem tud profitálni a köztévé, így az Eb után az emberek visszatalálnak majd a Tv2-re és az RTL Klubra. 
(
www.index.hu)