Kategória: Aktuális.

A háztartások 2006 utolsó hónapjában élelmiszert, háztartási vegyi árut és kozmetikumot 249 milliárd forintért vásároltak – derül ki a GfK Piackutató Intézet adataiból. A napi fogyasztási cikkek teljes forgalma 2006-ban 2399 milliárd forint volt, ami átlagosan 200 milliárd forintnyi havi forgalmat jelent. A decemberi költések viszont általában az egész éves forgalomnak mintegy 10,4 százalékát adják, így 2006-ban 249 milliárdot tettek ki – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Kereskedelmi Analízisek címmel évente megjelenő tanulmányából.

Míg a vásárlók 2004 decemberében a havi átlagos költéshez képest 20 százalékkal hagytak nagyobb összeget a különböző üzletek kasszáinál, 2005 utolsó hónapjában már 24 százalékkal, egy évvel később – tavaly – pedig 25 százalékkal költöttek többet az ünnepi előkészületek során. Az évzáró hónapra eső háztartási beszerzések egyre nagyobb arányban a hipermarketekre koncentrálódnak. Jól példázza ezt a tény, miszerint tavaly decemberben a vásárlási intenzitás – azaz a bolton belül egy vásárlóra jutó FMCG költés – ebben az üzlettípusban mintegy 39 százalékkal nőtt az átlagos havi vásárlási intenzitáshoz képest. Ez jelentős növekedés a 2005. évben mért 20 százalékos plusz forgalomhoz képest. A legnagyobb eladóterű üzletek piaci részesedése 2006 novemberéről decemberre mintegy 4°százalékponttal, 23 százalékról 27 százalékra nőtt, majd – a korábbi évekhez hasonló tendenciát követve – 2007. januárban visszaállt 23 százalékra. Az év utolsó hónapját tekintve a kis üzletekben átlagosan közel 16°százalékkal (független kisboltok: 23 százalék, láncba szerveződött kisboltok: 9 százalék), míg a drogériákban mintegy 17 százalékkal költenek többet a vásárlók. Ennek oka főleg az ilyenkor ugrásszerűen megnövő vásárlási gyakoriság, azaz decemberben a vásárlók a havi átlaghoz képest e boltokba gyakrabban térnek be, minek eredményeképpen összességében többet is költenek.
Forrás: GfK Hungária – ConsumerScan
(BrandTrend)