Kategória: Aktuális.

"Az igazgatótanács tagjai nagyon örültek, hogy Per Mikael Jensen elnök-vezérigazgatóként újra a Metro International-hez csatlakozik" – mondta Dennis Malamatinas, a Metro International igazgatótanácsának elnöke. "Jensen már nagyon régóta dolgozik a média területén és óriási tapasztalatokkal rendelkezik ebben az iparágban, van benne elkötelezettség az egyedi és minőségi tartalom iránt, és a dán TV 2 jövedelmezőségét is jelentősen javítani tudta" – tette hozzá az igazgatótanács elnöke.

Jensen 1962-ben született, és a Denmark School of Journalism egyetemen szerzett diplomát újságírásból. A médiában eltöltött huszonegy év alatt számos vezető pozíciót töltött már be a dán Politiken és Jyllandsposten újságoknál, valamint a Metro International leányvállalatánál, a MetroXpress-nél. A Metro International globális főszerkesztői pozíciója után, a dán TV2 televíziós társaság vezérigazgatói feladatait látta el. A TV 2 Denmark a Dániában piacvezető állami műsorszolgáltató, amely, magában foglal hat tv csatornát, egy közszolgálati rádiót, illetve kiterjedt on-line szolgáltatásokkal is rendelkezik. A dán TV 2 közel 950 embert alkalmaz, az éves forgalma pedig 355 millió dollár.
"Nagyon izgalmas lesz visszatérni a Metro Interational-hez, amely szerintem a legérdekesebb médiavállalkozások egyike. A Metro egy fiatal vállalat, nagyon sok fiatal és tehetséges dolgozóval. Számos hirdetési piacion erős pozíciókkal rendelkezik, fejlődésében pedig további jelentős tartalékai vannak" – mondta Per Mikael Jensen.

Pelle Törnberg július 31-én távozik az elnök-vezérigazgatói székből, akitől ideiglenesen a Metro International ügyvezető igazgatója, Chris Spalding veszi át vezérigazgatói feladatokat, míg az elnöki teendőket november elsejéig Dennis Malamatinas látja el.
(BrandTrend)