Kategória: Aktuális.

A szövetség 21 kategóriában hirdetett győztest. A verseny történetében idén adták be a legtöbben a pályázatukat 46 országból érkező 405 nevező 107 döntőse közül választotta ki a nemzetközi zsűri a PR szakma idei legkiválóbbjait.

A GWA díjátadó ceremóniájára ünnepélyes keretek között kerül sor Londonban, 2007. november 6-án. Michael Regester a zsűri elnökének elmondása szerint: "a nevezők nagyon tehetségesek voltak, amely megnehezítette a döntést. A Golden World Award nevezői világszerte kiváló képességekkel rendelkeznek a PR szakmában, ami egyre nagyobb nyereséget jelent a szervezetek és az érintettek számára is."

A Noguchi Porter Novelli a Rolls-Royce által támogatott "Környezetért" kategóriában lett győztes az ÖKO-Pannon Kht. számára végzett kommunikációs tevékenységgel. "Az Újrahasznosított Ország" díjnyertes, országos kampányt a megbízó ÖKO-Pannon azért indította el, hogy népszerűsítsék a szelektív hulladékgyűjtést, és elérjék az Európai Uniós célt, ami 2012-ig előírja a csomagolóanyagok 60%-ának újrahasznosítását. A kampány összesen 6,3 millió embert tudott bevonni Magyarország 10 millió fős népességéből.

A Noguchi Porter Novelli 2006-ban lebonyolított kampányában 3 fő projekttel pályázott a Golden World Awardra. Pályázatában számtalan kezdeményezés közül három olyan akciót emelet ki, melyek a célok eléréséhez legfontosabb célcsoportokat szólítják meg. Az egyik kezdeményezés a 2005-ben elindított "Hozd vissza, Sam!" akció, mely minden évben a Környezetvédelmi Világnapon az ország 10 különböző városában kerül megrendezésre. Ugyanebben az évbe indult útjára az ország óvodáiban a Hajnal címet viselő interaktív mesejáték 4 hivatalos színész előadásában, mely a legkisebbek között népszerűsíti a szelektív hulladékgyűjtést.

A harmadik kampányelem a Zöld Parlament program volt, amely a döntéshozók közül a legfontosabb célcsoportot, a parlamenti képviselőket érte el. A szelektív hulladékgyűjtés parlamentben történő bevezetésének lehetővé tétele óriási lehetőség arra, hogy a honatyák példát mutassanak a szelektív hulladékgyűjtésben a magyar lakosoknak.

Mindhárom PR akció sikeressége révén hagyományteremtővé és stratégiai fontosságúvá vált az ÖKO-Pannon kommunikációs tevékenységében.

Az ÖKO-Pannon Kht. az ügyfelek közül az egyik legkiválóbbnak bizonyult. Az ügyfél rugalmassága és nyitottsága az új ötletekre megalapozza azt, hogy az ügynökség nagy dolgokban gondolkodhasson. Nem csak végrehajtóként, hanem kreatív stratégiai tervezőként is részt vehet az iroda a vállalat életében. A beindított programokat hosszú távon is maximálisan támogatja az ÖKO-Pannon Kht., így biztosítva a folytonosságot, mely a nagy eredmények elérésénél nélkülözhetetlen. Gönci Beáta elmondta: "Az ÖKO-Pannon Kht. nagy hangsúlyt fektet a lakosok környezet iránti felelősségének erősítésére és szívesen alkalmaz minden olyan kreatív eszközt, mely a szelektív hulladékgyűjtés széles körben való ismertségét és a lakosság aktivitását elősegíti."
(BrandTrend)