Kategória: Aktuális.

A Magyar Turizmus Zrt. vezetése idén kezdeményezte először az úgynevezett Légi Marketing Alap létrehozását tekintettel arra, hogy – az új repülőgép-beszerzéseknek köszönhetően – a közeljövőben több új légi járat indítására is esély van magyarországi repülőterekre. Ennek feltétele azonban az, hogy a légitársaságok biztosítva lássák az adott járat megfelelő kapacitás-kihasználtságát. A balatoni önkormányzatok, a szolgáltatók és az MT Zrt. közös álláspontja szerint az új légi járatok elegendő utaslétszámának biztosításához nélkülözhetetlen a célterület turisztikai népszerűsítésének erősítése.
A Légi Marketing Alap célja tehát a Magyarország mint turisztikai célterület népszerűsítésére rendelkezésre álló pénzügyi források megsokszorozása azokon a küldőpiacokon, ahonnan az új járatok indítása várható. 
A turisztikai szolgáltatók és stratégiai partnerek bevonásával lebonyolított közös finanszírozású marketingakciók és kampányok nem csak nagyobb jelentőségűek lehetnek a források koncentrálásának köszönhetően, hanem a konkrét ajánlatok megjelenítése miatt sokkal hatékonyabbak is.
A Magyar Turizmus Zrt. vállalja a Légi Marketing Alap létrehozásának koordinálását és – hasonlóan a sikeres Budapest Winter Invasion kampány esetében megvalósult szakmai összefogáshoz – az együttműködő partnerektől befolyt pénzösszeggel megegyező összeggel egészíti ki az Alapot.
Amint az Alap rendelkezésre áll, együttműködő partnerek egy Marketingbizottságot hoznak létre, amely meghatározza az összeg konkrét felhasználásának módját, eszközeit és ütemezését.
A konkrét légi járatok népszerűsítéséhez kapcsolódó desztinációs marketingtevékenység a Magyar Turizmus Zrt. külképviseleteinek bevonásával valósul meg.
Az érintett önkormányzatok és szolgáltatók hamarosan újabb megbeszélésen döntenek a kezdeményezésben részt vevő tagok hozzájárulásának mértékéről. A 2007. augusztus végéig létrehozandó Légi Marketing Alap felhasználására 2008-ban kerül sor.
(BrandTrend)