Kategória: Aktuális.

Az indulás óta eltelt két és fél év alatt a Kultúrház készítői sok ezer órányi tudósítással, riporttal és interjúval lepték meg az m1 és m2 csatorna nézőit. A hétfőtől, február 19-étől megújult kulturális magazin – ahogyan korábban, úgy a jövőben is – hetente 375 percben számol be a magyar és az egyetemes kultúra eseményeiről. Csakhogy mostantól más módon.
A tartalmi megújulást a még fiatalosabb és dinamikusabb szerkesztési elv jellemzi. A stúdióbeszélgetéseket az eddigieknél több rövidebb riport szakítja meg. Nagyobb szerepet kapnak a műsorvezetők is, mert hétről hétre mindegyikük egy-egy fontos és érdekes témát külön és átfogóan is nyomon követ.
Példák erről a hétről: Erdős Gábor – aki a magazin főszerkesztője is egyben – egy világhírű magyar természetfotóst kísér el afrikai útjáig, Galambos Péter a színház-finanszírozási vitákra figyel, Rózsa Péter rendszeresen beszámol arról, mi marad az utókornak a budapesti zsidónegyedből, Winkler Nóra pedig egy fiatal és külföldön is szerencsét próbáló divattervező csoport érvényesülését állítja fókuszba.

Az arculat is más lett. A fehér alapszint néhány karakteres, élénk pink, olajzöld, néhol kék és lila egészíti ki. A stúdióban új a világítás, a háttér és a díszlet is.

Ami nem változik, az a műsorvezetők őszintesége és őszinte érdeklődése. Winkler Nóra a �kultúrházas� munkáról nemrég például így nyilatkozott: �Rendkívül élvezem, mert a legkevesebb módosítást kell hozzá elvégeznem magamon. Szinte soha nem kaptam olyan belső visszajelzést, hogy ezt vagy azt, így meg úgy a Kultúrházban nem lehet kérdezni, mondani.�

A Kultúrház sikerét jelzi, hogy 2006-ban a felnőtt nézőinek száma átlagosan 200 ezer fölött volt az m1 csatornán. A műsor nézői között nagyobb arányban vannak a közép- és a felsőfokú végzettségűek, mint általában a társadalomban. Ettől azonban a magazin még nem elitista, viszont igényesen informál, miközben szórakoztat is.

A szerkesztők törekvéseit a szakma is nagyra értékeli. Az Élet és Irodalom című hetilap például azt írta, hogy a Kultúrház �vitathatatlan öröm. Nem túlzás talán, ha azt mondjuk, hogy a kortárs kultúra ilyen fontos szerepet a közszolgálati tévében 1989 óta nem játszott. Ha valakinek van kedve az erőteljes retorikához, akkor itt az alkalom: ha a Kultúrház hosszú távon is bírja, akkor az szelíd forradalmat is jelenthet. A hangsúly nem pusztán a kortárson van, ellenben a kultúrafogalom radikális újraértelmezésén��

A Kultúrház az m1 csatornán hétfőtől péntekig a késő esti órában, 11 óra után, az m2-n hétfőtől vasárnapig este héttől és kilenctől látható.

(Forrás:BrandTrend)