Közszolgálati vagy nem?

Kategória: Aktuális.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint az MR2-Petőfi Rádió nem tesz eleget a médiatörvény által a közszolgálati műsorszolgáltatók számára előírt követelményeknek. Az ORTT közigazgatási eljárás keretében vizsgálta az adó műsorát, amihez tanulmányozta a közszolgálati műsorszolgáltatás tekintetében irányadó európai szabályozási környezetet is.- írja az Index.
Olvass tovább

Megújult a FigyelőNet

Kategória: Aktuális.

2000. novemberi indulása óta immár harmadik alkalommal újul meg a FigyelőNet.  Az eredetileg gazdasági oldalként debütáló site 2005-ben kapott második alkalommal új külsőt, és már abban az évben elnyerte az Év Honlapja díjat is. A hírportál tartalma a hagyományos böngészők mellett mobilon, ingyenesen letölthető widgeteken és egy speciális nyomtatható változatban is elérhető.
Olvass tovább

A Google közreadja

Kategória: Aktuális.

A Google bejelentette, hogy mindenki számára elérhetővé tette az iGoogle témákhoz kapcsolódó API-t (programozói kezelőfelületet), amellyel saját iGoogle témák készíthetők. Mostantól bárki, aki ért a honlap-szerkesztéshez, létrehozhatja az ízlésének megfelelő iGoogle témát. A felhasználók még jobban személyre szabhatják iGoogle oldalukat a nyitótémákkal, függetlenül attól, hogy azokat ki készítette.
Olvass tovább

Politikai és közéleti filmklub indul

Kategória: Aktuális.

A Political Capital Institute filmklubot indít, melynek programja az elmúlt húsz év politikai és közéleti eseményeit feldolgozó dokumentumfilmekből és televíziós anyagokból válogat. A filmklub a nehezebben hozzáférhető mozgóképes anyagok vetítésével kíván visszatekintést adni a politikai közgondolkodást máig meghatározó történésekre.
Olvass tovább

Nézettségi adatok – 4.hét

Kategória: Nézettség.

1.BARÁTOK KÖZT RTL KLUB 2 274 450 2.FÓKUSZ RTL KLUB 2 074 895 3.A SZÉF RTL KLUB 1 943 277 4.TÉNYEK TV2 1 939 611 5.NAPLÓ TV2 1 893 688 6.HÍRADÓ RTL KLUB 1 736 157 7.ESTI SHOWDER RTL KLUB 1 696 959 8.COBRA 11 RTL KLUB 1 616 583 9.JÓBAN ROSSZBAN TV2 1 611 209 10.ÁLLJON MEG A NÁSZMENET! RTL KLUB 1 558 940 (Total 4 N= 9 385 835 Source: AGB Nielsen Media Research)
Olvass tovább