Kategória: Röviden.

Saját nemzetközi franchise-hálózatot indított útjára az amerikai The Fusion Group magyar leányvállalata, amely 32 Burger King éttermet, valamint az Anna kávézókat működteti Magyarországon.

A hálózat első étterme a Bellozzo, amelynek hétfői budapesti megnyitóján Tuzson Bence, a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kiemelte: a vállalkozás olyan embereknek ad munkát, akik másképpen nehezen tudnának elhelyezkedni a munkaerőpiacon – megváltozott munkaképességűek, kisgyermekes anyák, diákok.

A Bellozzo két éves fejlesztéssel jött létre, friss olasz gyorsételeket kínál – mondta Dara Zsolt, a létrehozó The Fusion Group magyar leányvállalatának a vezérigazgató-helyettese. Az amerikai cég 25 éve van jelen Magyarországon és 32 Burger King éttermet, valamint az Anna kávézókat működteti. A Bellozzo az első saját franchise-terméke – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

A The Fusion Group eddig 6 milliárd forint beruházást hajtott végre Magyarországon, 900 főt alkalmaz és évi 2 milliárd forint adót fizet – tájékoztatásuk szerint.
(MTI – BrandTrend)