Kategória: Képes hír és Reklámpiac.

Admin kategória: Képes hír.

A kampányhoz olyan hazai sztárok csatlakoztak, akik bár soha nem voltak bántalmazás áldozatai, bátran vállalták, hogy felemelik a hangjukat e súlyos, sokakat érintő témában. Túl azon, hogy mélyen elítélik a fizikai és lelki erőszakot, Fodor Zsóka, Borbély Alexandra, Kiss Anna Laura és Rubint Réka azt is vállalták, hogy egy filmes maszkmester smink segítségével bemutassa rajtuk, milyen lenne, ha mindez velük is megtörtént volna.

werk02

„Dermesztő statisztikai adat, hogy Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a párja, nemcsak lelkileg, de fizikailag is. Az elmúlt időszakban nem telt el úgy hét, hogy ne olvastunk volna döbbenetes gyilkosságokról, ahol egy védtelen nő volt az áldozat. Olyasvalakinek az áldozata, aki a legközelebb áll a szívéhez. Mi pedig a Best magazinnál, ami az egyik legnépszerűbb országos hetilap, nem mehetünk el szó nélkül a drámai tények mellett! De hogy ne csak beszéljünk, elhatároztuk, hogy a Best magazin e lapszámának bevételéből 500 000 forinttal támogatjuk az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, hogy még több bajba jutott nőnek tudjanak segítséget nyújtani” – fejtette ki Sabján Johanna, a Best magazin főszerkesztője.

„Az Ökumenikus Segélyszervezet kiemelt célkitűzése a kapcsolati erőszak elleni küzdelem. Az érintetteket segítő szolgáltatásaink mellett nagyon fontos a szemléletformálás. Hálásak vagyunk a Best magazin csapatának és a figyelemfelhívó akcióhoz csatlakozó művészeknek, hogy a legfontosabb üzenet még több emberhez eljuthat: az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, van kitől segítséget kérni, van kiút a bántalmazó kapcsolatból! A magazin által felajánlott 500 ezer forintot a krízisambulanciáink támogatására, fejlesztésre fordítjuk, melyek ingyenes tanácsadást nyújtanak bántalmazás érintettjeinek” – mondta el Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

BEST_clap.indd

A magazin szerkesztősége bízik abban, hogy a sokkoló képek hatására még több szó esik majd a családon belüli erőszakról, még többekhez jut el a segítségkérés lehetősége, és a segítségnyújtás kötelessége.