A Sahara Force Indiával kötött megállapodásnak köszönhetően a BWT először jelenik meg
a F1 világában, amellyel szeretné felhívni a figyelmet vízkezelő megoldásaira,
így például a Magnesium Mineralizer vízszűrő technológiájára. A szokatlan szín nem csak az autókon, de a versenyzők öltözékén is megjelenik, Sergio Perez és Esteban Ocon ugyanis rózsaszín BWT-s bukósisakokat viselik harmonizálva az autó cseppet sem hétköznapi megjelenésével.
„A BWT Formula 1-es jelenléte fontos hír, és 10 éves történelmünk egyik legmeghatározóbb együttműködési megállapodása. Számunkra ugyanis kifejezi, csapatunk milyen messzire jutott az indulása óta, milyen nagyszerű eredményeket ért el – és egyúttal téli reklámkampányunk méltó lezárása. 2017-ben a csapat autói élénk színt öltenek, és frappáns hátsó elemet kapnak. Az éles színváltás jól szimbolizálja az új partneri viszony szilárdságát és elköteleződésünket a BWT iránt” – nyilatkozta Dr. Vijay Mallya, a Sahara Force India csapat vezetője és ügyvezetője.
„Együttműködésünk a Sahara Force Indiával a márkastratégiánk fontos része, amelynek célja, hogy világszerte minél többen megismerjék vízkezelési megoldásainkat. A Formula 1 a technológiai sportok prémium ligája, akárcsak a BWT a vízkezelés területén. Szenvedéllyel dolgozunk minden nap azon, hogy berendezéseinkkel hozzájáruljunk, hogy Ön kiváló minőségű vizet, H2O-t, az élet elixirét – biztosíthassa a mindennapjaihoz. Emellett folyamatosan fejlesszük a legújabb technológiákat, megfelelve a legszigorúbb minőségi, higiéniai és biztonsági feltételeknek, elvárásoknak” – tette hozzá Andreas Weissenbacher, a BWT Group vezérigazgatója.
(BrandTrend)